Frissen Fejérből

2021.12.20. 08:00

A Polgárdi Ápoló Gondozó Otthon lakói megmutatták, miről szól a szeretet ünnepe

Békés, mégis várakozással teli karácsonyi hangulat, kürtöskalács-illat és egy megindító műsor, ez várt ránk szombat délután a város Civil Központjánál.

Déri Brenda

Az otthon lakói meghitt, érzelmes műsort adtak

Forrás: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Az Alapítvány a Székesfehér­vári Fogyasztóvédelemért ismét rengeteg adománnyal lepte meg az FMSZI Polgárdi Ápoló Gondozó Otthon lakóit, akik köszönetük jeléül egy igazán meghitt és bensőséges műsort adtak a jelenlévőknek. 

 

Az otthonban élők közül néhányan az ápolóik segítségével megmutatták a közönségnek mindazt, amiről a szeretet ünnepe szól, amelyről az életnek kellene szólnia. – Aki ad, az kapja a legtöbbet – hallhattuk az alapítvány kurátora, Németh László köszöntőbeszédében is, aki immáron több mint negyed évszázada azon munkálkodik, hogy beszerezze a lakók részére mindazt, amire vágynak. 

 

– 26 évvel ezelőtt, amikor először jártam Polgárdiban, az akkori otthonban, ledöbbentem azon, amit láttam, az ottani körülményeken. Egyből tudtam, hogy nekem ott tennivalóm van. Az egész életemet végigkísérte az adakozás és az ajándékozás – mondta a kurátor, aki sokszor csak a ’gyerekek’ jelzővel hivatkozott a ma már felnőtt emberekké vált, otthon lakóira, amikor visszaemlékezett a kezdetekre. 

 

A beszédét követően a sajtó munkatársai is becsatlakoztak az adományok átadásába, amelyekről tudjuk, biztosan hálás kezekbe kerültek. Voltak köztük elektronikai berendezések, konyhai eszközök és édességek is. Kérdésünkre, hogy minek örültek a legjobban az egyik hang élesebb volt a többinél: – A lejátszónak – hangzott el. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában