Frissen Fejérből

2021.12.27. 17:30

Még a legnagyobb problémára is találtak megoldást Bakonycsernyén

Nem csak az úthálózat és az intézmények fejlődtek az elmúlt évben. A nagyközség talált megoldást és pályázati forrást a települést gyakran elöntő villámárvizek ellen is.

Palocsai Jenő

Forrás: Önkormányzat

Bakonycsernye 2021-ben megkezdte a település leghosszabb önkormányzati fenntartású utcájának felújítását. Mivel ez 2,3 kilométer hosszú, így több pályázat bevonására volt szükség. Nem csak megújították, hanem közel 500 méter hosszban meg is szélesítették az úttestet. Már nyertes pályázattal rendelkeznek a második szakasz hasonló jellegű fejlesztésére, valamint az utca jelentős hányadának vízrendezésére is. A harmadik szakasz felújításának előkészítését is megkezdték már, forrást keresve a teljes befejezéshez.

A nyár folyamán a Rózsa utcai óvoda játszóudvarára egy háromtornyú játszóvár került, a Magyar Falu Programnak köszönhetően. A gyermekek az új nevelési évet már a megújult udvarban kezdhették el. Jövő év nyarán az óvodát tovább fejlesztik, szintén a Magyar Falu Programnak köszönhetően. A tervek szerint közel 50 millió forintból egy új csoportszoba születik, emellett a régi palatető cseréjére is sor kerül.

Forrás: Önkormányzat

Az idei évben a védőnői szolgálat innovációját is megkezdték, egy közel 2 milliós támogatásból, emellett az I. számú rendelő így egy új EKG, míg a II. számú rendelő egy bakteriális és vírusos fertőzés diagnosztizálására alkalmas eszközzel és egy vizeletvizsgáló készülékkel gazdagodott.

Turi Balázs a villámárvizekről is beszélt. A polgármester elmondta: - A településünket átszelő két patak az elmúlt években gyakran áradást okozott egy-egy hirtelen lezúduló heves esőzés kapcsán. Ennek megelőzése érdekében önkormányzatunk eddig legnagyobb beruházása kezdődhetett meg a nyár elején. A Táncsics és a József Attila utca végén az ott lakók, illetve a település többi lakója védelmében egy záportározó és gát épülhetett 360 millió forintból. A beruházás a befejező szakaszában van, az átadás január közepe fele várható.

A közterületek karbantartás szintén nagy feladat egy ilyen domborzati viszonyokkal rendelkező településen. A téli csapadék eltakarítását, az árkok tisztítását eddig vállalkozók segítségével oldották meg, most viszont lehetőségük nyílt egy traktor és annak tartozékainak beszerzésére, szintén Magyar Falus támogatásnak köszönhetően. A munkagép segítségével számtalan feladat ellátását tudja majd elvégezni az önkormányzat. A traktor várhatóan január közepén érkezik.

- A jövő évi terveink között szerepel még a művelődési eszközállomány bővítése, melyből többnyire a művelődési ház udvarának fejlesztését hajthatjuk végre, így többek között új kerti kiülők, szalonnasütő kerülnek beszerzésre. Sikeres pályázatunknak köszönhetően még a tavasz beállta előtt befejőzdhet a Kuruc utcának a felújítása is. Itt jelenleg a Fejérvíz Zrt. munkatársai dolgoznak most, hogy az út alatt elhelyezett régi vízvezeték csöveket kicseréljék. Ezt követően készülhet majd el az új vápás út, melyet az ott lakók már nagyon várnak.

Turi szerint régi probléma látszik megoldódni az Iznai dűlőben. Mint elmondta: - Sikeres pályázatunknak köszönhetően a szőlőskertek egy részének elkerítésére nyertünk támogatást. A szőlősgazdák többször jelezték, hogy a szőlők és gyümölcsfák hajtásait, terméseit gyakran pusztítják a vadak, ezért önkormányzatunk pályázatot nyújtott be kerítés építésére az Iznai dűlők északi és nyugati részének védelmében. A közel 16 millió forintos támogatásnak köszönhetően így 2022. tavaszán meg is kezdődhet a munka. A Dózsa utca és a Kossuth utca felől lesznek nyílások a kerítésen, ahol a közlekedés biztosítva lesz. A nyílásoknál vadriasztók lesznek elhelyezve, hogy az állatok ott se tudjanak a szőlőskertbe bejutni. Cél, hogy az egész szőlőhegy elkerítését megoldjuk, ezért pedig további pályázati lehetőségeket keresünk. 

Sikeres pályázatnak köszönhetően a szociális alapszolgálat új infokommunikációs eszközökkel bővül. A család- és gyermekvédelmi szolgálatoknak 2022-től a gyermekeink védelmében elnevezésű informatikai rendszert kell használniuk munkájuk során, ehhez nyújtott segítséget az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Szociálpolitikai Intézet. A közel 600 ezer Ft értékű támogatásnak köszönhetően egy új notebook és egy új multifunkciós nyomtató segítheti majd a családsegítők munkáját.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában