Milyenek voltak a régi kisapostagi karácsonyok?

– Az ötvenes években voltam gyerek, de máig élénken élnek bennem az emlékek. Nagyon vártuk a karácsonyt, az adventi készülődés során a lelkünket is az ünnepre hangoltuk. Elcsendesedtünk és valóban vártuk a kis Jézust. András-naptól egészen december 24-ig a várakozás idejét éltük, hogy aztán megünnepelhessük Krisztus születését. Akkor még lehetőséget adtunk annak, hogy a lelkünket megtisztítsuk karácsonyra – mondta Szurma Katalin, aki így folytatta a visszaemlékezést: 

– Nagymamám is velünk lakott, sokszor olvasott nekünk a Bibliából. Talán ez a legmeghatározóbb emlékem róla, hogy a Bibliát olvassa. Amikor bementünk hozzá, letette a könyvet, és csak ránk figyelt. A vaslapos kályháján sokszor készített héjában sült krumplit, olyan finomat azóta sem ettem. Hallgattuk a bibliai történeteket, miközben a kályha lángjának fényei táncot jártak a falakon. Budapesten éltek rokonaink, akik bolgárkertészetet vittek. Minden karácsonykor csoda dolgokat kaptunk tőlük. Mogyorót, narancsot, fügét. Szenteste előtt olyan böjtfélét tartottunk, nem volt divat akkor még a nagy családi vacsora – idézte fel a skanzen vezetője. 

– Mivel édesanyám katolikus, édesapám pedig evangélikus volt, mindkét templomba jártunk. Komoly Sámuelnek hívták a tisztelendő urat, aki nagyon szépen tudott énekelni. A karácsonyi dalok a lelkemig hatoltak, máig elérzékenyülök, ha hallom ezeket. Az evangélikus templom mindig tele volt, és az egyházkerülettől ajándékot kaptunk nagy, barna stanicliban. Majd siettünk haza, mert a „kis Jézus” – Hazingerné Huszárik Juci – addigra meghozta a karácsonyfát. Alma és dió – amit sztaniolpapírba csomagoltak – függött rajta, és csíkokra vágott színes papírból gyűrűk láncolata futott végig a zöld ágakon. Mi pedig sima fehér papírból jégvirágokat vágtunk ki, és azzal díszítettük még a fát – mesélte Szurma Katalin. 

– Édesapám szép, magas ember volt, nekem ő volt a legszebb a világon. Édesanyám nagyon szépen kézimunkázott, így karácsonyra saját kézzel kötött, fehér pulóvert kapott apukám. Ebben még szebbnek láttam. Az egyik karácsonyra egy nagyon szép babát kaptam. Nem tudom, a szüleim hogyan jutottak hozzá, hiszen nem voltunk gazdagok, s alig voltak üzletek is. Pár napig nézegettem a babát, de én annyira kíváncsi voltam, hogy mi van benne, hogy szétszedtem. Szüleim akkor nem voltak büszkék rám – elevenítette fel az ajándékok történetét. 

– Az éjféli mise után voltak csak a nagyobb étkezések. Az ünnepi asztalnál akkor még nem volt divat a halászlé. Ettünk halat, de nem halászlének volt elkészítve, hanem rántva ettük. Bejgli sem volt akkor még, mákos gubát ettünk. Vacsorára borlevest készített édesanyám, a tántikám, Herminka néni receptje alapján, ezt édesapám nagyon szerette. Tántim szerint a betelepített svábok hozták magukkal. Néhány étel még feltétlenül a karácsonyi menü része volt. A kalácsok közül a paprikás kalács valami fenséges volt. Mi gyerekként nagyon kedveltük a „grí­zes-mézes” süteményt, amelynek töltelékalapja tejbegríz volt vajkrémmel elkeverve, mézes lapba töltve. Az ünnepi vacsora után édesapám felvágott egy almát annyi gerezdre, ahányan voltunk, ezt együtt elfogyasztottuk. Ez egyfajta szokás volt, hogy tudjuk, hogy egymáshoz tartozunk, és hogy jövőre is együtt legyen a család így egyben, mint ahogy kerek egészben van az alma. Azt mondták, hogy ha valaki eltéved és visszagondol erre az almára, akkor visszatalál a helyes útra – mesélte Szurma Katalin az ünnepi menüről. 

Tántikám borlevesreceptje

Hozzávalók: 

– 1 liter savanyú bor, 

– 1/4 liter víz, 

– 6 tojás, 

– 1 evőkanál liszt, 

– 6 evőkanál cukor, 

– kis darab fahéj, 

– néhány szegfűszeg. 

Elkészítés: 

A borhoz vizet öntünk, és feltesszük főni. Egy külön edényben a tojást liszttel, egy-két szem szegfűszeggel, kis darabka fahéjjal és a cukorral jól kikeverjük, hozzáöntjük a forrásban lévő bort (lassan, óvatosan) és gőz fölé állítva tovább főzzük, erőteljesen verve (!), amíg krémes, habos tömeget kapunk. A gőzről levéve még néhány percig keverjük, és forrón, frissen csészékben tálaljuk.