Frissen Fejérből

2022.01.30. 07:05

Adony érdekében tárgyaltak

A település fejlesztési lehetőségeiről, igényeiről tárgyalt Ronyecz Péter polgármesterrel Mészáros Lajos, a dunaújvárosi kórház főigazgatója, egyben a 4. számú választókerület fideszes jelöltje.

FMH

Ronyecsz Péter és Mészáros Lajos a találkozón

Forrás: Közösségi oldal

Amint a találkozón részt vevő Molnár Krisztián, a megyei közgyűlés elnöke beszámolt róla, Ronyecz Péter örült a megkeresésnek, és konstruktív tárgyalást folytattak. A polgármester arról is tájékoztatott, hogy „a térség jelenlegi országgyűlési képviselője, Kálló Gergely a megválasztása óta egyetlenegyszer sem kereste fel a településvezetést, tehát őt nem is érdekli, mire van szüksége a lakosoknak, milyen fejlesztéseket látnának szívesen az adonyiak. Ennek megfelelően egy forint forrást sem hozott a településre teljes képviselői regnálása során…” 

Mészáros Lajos és a megyei közgyűlés elnöke az elkövetkező hetekben – a településvezető pártpolitikai hovatartozásától függetlenül – valamennyi polgármestert közösen felkeresik a választókerületben, rajtuk keresztül begyűjtik a települési igényeket, és ezek alapján konkrét választási programot fogalmaznak meg minden településre. 

„Kálló Gergely képviselőt pedig arra kérem (a mai esemény után másik 4 polgármestert is felhívtam, a választókerületből, véletlenszerűen, akik szintén egyhangúlag azt mondták, hogy ‚be sem tette a lábát hozzájuk megválasztása óta Kálló, a térség országgyűlési képviselője’), ha eddig nem látogatta a választókerülete kilenc településének többségét, ezután, csupán alantas kampánycélból, ne is tegye ezt!” – fogalmazott Molnár Krisztián.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában