Frissen Fejérből

2022.01.18. 17:41

Fejér megyei drónok az Educatio kiállításon

Január 13-15 között rendezték meg Budapesten a 22. Educatio Kiállítást, ahol a felvételire készülő diákok mérhették fel az előttük álló karrier-lehetőségeket. A kiállítók között a zichyújfalui Double Ring Wings drónos csapata is ott volt.

Elekes Gergő

Szaniszló Mónika előadása zárta a kiállítás első napját

Forrás: Pál Károly

Óriási érdeklődés mellett bonyolították le a hibrid rendezvényt, ahol 108 hazai és nemzetközi kiállító ismertette meg működési területét körülbelül negyvennégyezer személyesen, és nyolcezer-kettőszáz online formában részt vevő látogatóval.
 
A zichyújfalui csapat vezetői, Pál Károly és Szaniszló Mónika a Digitális Jólét Program meghívásából érkeztek a rendezvényre, mint a tavaly májusban létrejött Magyarországi Drón Koalíció olyan tagjai, akik aktívan részt vesznek a drónpilóták oktatásában, illetve a dróntechnológia alkalmazásában. A szakembereket még tavaly december közepén kérték fel arra, hogy kiállítóként és előadóként is emeljék az esemény fényét.

Első nap Szaniszló Mónika, Magyarország első női drónpilóta oktatója előadásában a hazai drónpilótaképzés helyzetéről, az egy éves szabályozási környezet tapasztalatairól mesélt a nap záró rendezvényeként. 

 

A második napon, pénteken Pál Károly lépett a színpadra, aki a drónpilóták hazai és külföldi helyzetéről mesélt az érdeklődőknek. Mivel 2019 áprilisa óta ellenőriz drónokkal szélerőműveket az Északi-tengeren, első kézből tapasztalhatta meg a pilóták lehetőségeit, előadásában pedig izgalmas jövőképet vázolt a csillogó szemű érdeklődőknek. 

 

A harmadik napon a csapat székesfehérvári gyakornoka, Kovács Bálint árult el titkokat arról, hogy miként lehet hallgatóként bekerülni egy drónokkal foglalkozó céghez. Az előadások közben sem volt idejük azonban pihenni, hiszen kiállítóként felvonultatták a képzéseiken használt multirotoros és merevszárnyas gépeiket is.

Szaniszló Mónika és Kovács Áron műsorvezető
Forrás: Pál Károly

Az újabb és újabb technológiákra mindig is éhes volt a társadalom, ám még a szakembereket is meglepte, hogy mennyire sokan voltak kíváncsiak a pilóta nélküli légijárművekre, jópáran arról érdeklődtek, mikor kerülhet be a közoktatásba a drónpilóta képzés.

 

A kiállításon elhangzott előadások mindegyike teljes terjedelmében, bármikor visszanézhető a Digitális Jólét Program hivatalos oldalán. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában