Száz éve, hogy megszületett Nemes Nagy Ágnes

„Tanulni kell. A téli fákat. / Ahogyan talpig zúzmarásak. / Mozdíthatatlan függönyök.” – e kép a költő Fák című meghatározó verséből talán többeknek eszébe jut ilyenkor, a téli időszakban. Ez persze csak az első versszak, amelyet még kettő követ, de talán ez a három sor a legmaradandóbb. Ez idézi meg előttünk egyrészt a konkrét látványt, másrészt azon túlmutatva a szövegben többször szereplő felszólítással („Meg kell tanulni”) valami általános érvényűt is közvetít ember és természet viszonyáról, utóbbi nagyságáról. 

Nemes Nagy Ágnest az irodalomtörténet a tárgyias líra megújítójának tartja, akinek hatása a 20. század második felének magyar irodalmára elvitathatatlan, ezért is tartjuk fontosnak a figyelemfelhívást az életműre. Különösen érdekes ráadásul, hogy Nemes Nagy centenáriuma mindjárt a „Pilinszky 100” emlékév után következik. Pilinszky Jánosról és az évfordulóról az elmúlt hónapokban e lapban is sokszor értekeztünk, hiszen a költő kapcsolata Székesfehérvárral, élete utolsó évének fő helyszínével már szinte közismert. Nemes Nagy Ágnesnek nincs szorosabb kötődése a városhoz, az viszont tudott, hogy Pilinszkyvel nagyon jó barátságban voltak, és alkotóként is közel álltak egymáshoz. 

Nemes Nagy Ágnes 1922-ben született Budapesten, és itt hunyt el 1991-ben. Diplomát a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett magyar–latin–művészettörténet szakon. Verseket diákkorától kezdve írt, folyóiratokban 1945-től kezdett publikálni. Az első verseskötete 1946-ban jelent meg, ezért kapta meg 1948-ban a Baumgarten-díjat. Második kötete Szárazvillám címmel jelent meg 1957-ben, további újabb verseit pedig az 1967-es „Napforduló”-ban, majd három gyűjteményes kötetének (az 1969-es A lovak és az angyalok, az 1981-es Között és az 1986-os A Föld emlékei) egy-egy ciklusában adta közre – olvasható a Digitális Irodalmi Akadémia életrajzában. Férje Lengyel Balázs író, szerkesztő, kritikus volt, akivel 1944-ben kötött házasságot, s ugyan 1958-ban elváltak, a köztük lévő munkatársi kapcsolat, a szellemi közösség megmaradt. Nemes Nagy és Lengyel alapította 1946-ban az Újhold című folyóiratot, amely a legendás „Nyugat” Babits által képviselt minőségeszményét vitte tovább. A kiadványt azonban 1948-ban betiltották. A költő és volt férje viszont 1986-ban almanach formájában újra­indította az „Újhold”-at, amely évente kétszer jelent meg 1991-ig, Nemes Nagy haláláig. 

A költőnő lírai munkássága mellett meghatározó esszéírói tevékenysége is. A gyermek­irodalomban szintén képviseltette magát (például Bors néni könyve), a magyar irodalom hírét külföldre is elvitte. 

József Attila-díjat 1969-ben, Kossuth-díjat 1983-ban kapott. 

Bakonyi István irodalomtörténész Nemes Nagy kapcsán felelevenítette: a 2007-ben elhunyt Lengyel Balázs többször is megfordult a Nemes Nagy Ágnesről elnevezett fehérvári lánykollégiumban, ahol beszélt az életműről. Bakonyi 2005-ben találkozott vele, s az akkor a Fehérvár TV számára készült beszélgetés megjelent a Vendégeim voltak című kötetében is. Lengyel Balázs egyebek mellett így nyilatkozott Nemes Nagyról: „…végig, az egész életén keresztül az érdekelte őt, hogy miképpen lehetne a világot jobbá, emberibbé tenni.” 

A Nemes Nagy 100 című irodalmi beszélgetéssorozat első eseménye január 19-én lesz Budapesten Juhász Anna irodalmár, a MOMkult és a Petőfi Irodalmi Múzeum szervezésében.