Frissen Fejérből

2022.01.28. 14:00

Új tervek a VVSI gárdonyi telephelyén

A kiírásokat ismerve még idén megkezdődhetnek a felújítási munkálatok

S. Töttő Rita

Forrás: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

Új tervek megvalósulására lehet számítani a közeljövőben a gárdonyi VVSI Sporthotel telepe melletti területen. A tervek már tavaly körvonalazódtak: Hajóépítési és Szakképzési Tudásközpont, valamint Teszt- és Versenyközpont előkészítését és tervezését tette lehetővé egy tavaly októberben megjelent kormányhatározat. Sajtóhírek szerint a meglévő épületek felújítására írt most ki uniós közbeszerzési pályázatot a szeretetszolgálat. A Velencei-tavi Vízi Sportiskola (VVSI) gárdonyi telephelyén működő Pro Rekreatione Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságban tulajdonrésszel rendelkező Magyar Máltai Szeretetszolgálat új terveket sző. Ahogy azt egy tavalyi kormányhatározat kimondta, a tulajdont „az átvállalt közfeladatok, az  egészségügy területén nyújtott egészségfejlesztési, egészségvédelmi szolgáltatások, a  köznevelés területén végzett oktatás, a  sport- és ifjúsági tevékenység területén az  egészséges életmód és szabadidősport gyakorlása feltételeinek megteremtése, valamint a gyermek- és ifjúsági sporttal kapcsolatos tevékenységek ellátása érdekében” kapta az államtól a Szeretetszolgálat. A kapott üzletrészt a  Szeretetszolgálat 15 évig köteles működtetni, s azt az átvállalt közfeladat ellátása érdekében köteles hasznosítani. Ennek keretében a kormány támogatta a Szeretetszolgálat terveit, mégpedig egy, a „fenntartásában létrejövő Hajóépítési és Szakképzési Tudásközpont, valamint Teszt- és Versenyközpont” létrehozását. Mindezt a VVSI gárdonyi telephelyén. A Velencei-tónál kialakul így három olyan jelentős ifjúsági képzőbázis is – a Hajóépítési és Szakképzési Tudásközpont, valamint Teszt- és Versenyközpont és a  Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Sportakadémia -, melyeknek együttműködését tervezik a jövőben.

Forrás: S. Töttő Rita / Fejér Megye Hírlap

A tavalyi kormányhatározat szerint a tervezésre és előkészítésre közel 208 és fél millió forint többletforrást biztosít a kormány. A legújabb sajtóhírek pedig arról szólnak, hogy az uniós közbeszerzési pályázatot kiírta a Szeretetszolgálat, mely szerint ajánlatot lehet tenni a központok kialakításának kivitelezésére, a gárdonyi Tópart utca 17. szám alatti területen, a meglévő épületek felújításával. A hajóépítési és szakképzési tudásközpont kialakítása során egy 2753 négyzetméteres épület, illetve ahhoz kapcsolódóan egy 6291 négyzetméternyi külső felület újulhat meg. A kivitelezésre 24 hónapot kap a majdani nyertes.  Az iroda- és szakképző műhely, valamint teszt- és versenyközpont felújítására külön tendert írtak ki, melynek során 1132,2 négyzetméternyi két épület, illetve 2933 négyzetméter külső felület megújítására keresik a kivitelezőt – amely erre a feladatra 14 hónapot kap.

Megkerestük a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot is az ügyben, hogy hiteles forrásból tudjuk meg, mik a tervek a tudásközpont, illetve a versenyközpont kapcsán, de egyenlőre azt a választ kaptuk, hogy a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a közbeszerzési eljárás lezárultáig nem tud tájékoztatást adni a projekttel kapcsolatban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában