A közönség örömére!

2022.03.21. 07:33

Az idei éppen a harmincadik Nyugdíjas Ki mit tud? verseny

A zsűri által kiválasztott előadóművészek léptek fel a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ (SZKKK) által megszervezett Nyugdíjas Ki mit tud? verseny vasárnapi gáláján a Táncházban.

Majer Tamás

A Köfém Nyugdíjas Klub harmonikatriója

Forrás: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A rendezvény elején a közelmúltban elhunyt Rábai Károlyra, a verseny egyik törzsfellépőjére emlékeztek a résztvevők. 
A gála első száma előtt Lehrner Zsolt alpolgármester rögzítette, az idei éppen a harmincadik Nyugdíjas Ki mit tud? verseny! – Azért jött létre, hogy a megyében élő nyugdíjasok, alkotókedvűek közösségépítő és kultúrateremtő képességeiket kibontakoztathassák, s ezzel megörvendeztethessék a közönséget – mondta. 
Előadó-művészeti kategó-riá­ban idén több mint ötven produkcióval jelentkeztek. Előadásaikat a zsűri, Bécsiné Krämer Ágnes néptáncpedagógus, Matuz János, az SZKKK művészeti intendánsa, Kneifel Imre népzenész, illetve Varga Júlia karvezető értékelte. Az első válogatón kiemelt arany minősítést kapott Antal Tamás az Ó, bajadérom operettslágerrel, az Iglice Népdalkör palóc népdalcsokrával, Nagy Bálint a Kimegyek a doberdói harctérre és a Jó estét kívánok című katonadalokkal, valamint Nagy Éva jelmezes Macskák musical produkciójával. A másodikon a Köfém Nyugdíjasklub Férfikórusának betyárdalait, a Köfém Nyugdíjasklub Tánckarának szatmári táncait, Lakatos Sándor dalait, a Mephistó Zenekar tánczenéjét, Nagy Judit versmondását és a Pentelei Kéknefelejcs Hagyományőrző Dalkör mezőföldi dalait jutalmazták arannyal. 
A képző-, ipar- és népművészeti kategóriában közel negyvenen vetélkedtek. Műveiket Szolnoki Szabolcs festőművész, Szili Zsuzsanna lakberendező és Szenczi Jánosné, a Fehérvári Kézművesek Egyesületének elnöke minősítette. A legtehetségesebbeknek járó serlegeket Máthé János A gát című alkotásával, Szepesi János fali tékájával, sótartójával és kenyértartójával, valamint Török László Árpád vezérével nyerte el.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában