Frissen Fejérből

2022.03.23. 11:00

Példás fejlesztések Adonyban

A településen megújult az általános iskola tetőtere, csakúgy, mint az iskola és templom kertje, valamint modern, sportbarát burkolatot kapott a kézilabdapálya a kastélyparkban.

DH

Molnár Krisztián, a megyei közgyűlés elnöke a kisváros példás fejlesztéseivel kapcsolatban azt mondta: – Nem engedhetjük a templomot és az iskolát. Ez nem egy elcsépelt frázis, hanem – mint fogalmazott – a legkisebb településekre is érvényes törekvés. Szilágyiné Németh Sarolta tankerületi igazgató sok programot és a tetőtér optimális kihasználását kívánta. 
 

Az adonyi iskola igazgatója, Orthné Horváth Marianna megköszönte, hogy meghallgatásra találtak az intézmény fejlesztésére vonatkozó kéréseik. Ronyecz Péter polgármester a katolikus templom- és iskolakertben a 16 millió forintért elvégzett bővítés kapcsán kifejtette, a településen az utolsó tíz évben megdup­lázódott a járművek száma, amely új parkolók kialakítását siettette a templomnál és az iskolánál is. Ugyanakkor a felújított terület különböző hit­életi rendezvényeknek is helyet biztosít, például ott tartják az adventi vásárt is. Ezért nagy szükség volt arra, hogy az iskolával és az egyházközséggel együtt a 40 négyzetméternyi településrészt rendbe tegyék, és 400 négyzetméteresre bővítsék. A polgármester hozzátette, egyelőre murvás a kialakított parkoló, amelynek nagyon örülnek, de a végső cél térkő burkolat kialakítása lesz, majd megköszönte a támogatást. 


Mészáros Lajos ország­gyűlésiképviselő-jelölt gratulált az adonyi új fejlesztésekhez, majd arról szólt, hogy számára az a fontos, ami a lakosságnak fontos. A templom és az iskola között kialakított parkoló és rendezvényhelyszín kapcsán elmondta, hogy a jelenlegi murvás helyett, a célszerűbb térburkolat kialakításán megválasztása esetén dolgozni fog. 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában