Sok kicsi sokra megy

2022.03.10. 11:00

Vidékfejlesztésre szánt támogatásokra pályázhatnak Válon

A Völgyvidék Közösség – Leader helyi akciócsoport székhelye a település, ezért itt adtak összefoglalást a sikeres és a még beadható pályázatokról. A vidékfejlesztés e formája kreatív gondolkodást igényel a helyi közösségektől az igényeik megfogalmazásánál is.

Zsohár Melinda

Bechtold Tamás, Tessely Zoltán

Forrás: Fórika Attila

Az Európai Unió, pontosabban az Európai Közösség 1991-ben indította útjára a Leader programot, akkor még 15 tagállam közreműködésével. Azóta 13 újabb állam csatlakozott az immár Európai Unió nevet viselő szövetséghez, egy pedig távozott közülük, s a gazdasági környezet is sokat változott. Bechtold Tamás váli polgármester, a Völgyvidék Közösség elnöke Tessely Zoltán országgyűlési képviselővel közösen tájékoztattak a térség jelenlegi pályázati helyzetéről, s a két munkatárs válaszolt az elhangzott kérdésekre.

 

Az önkormányzatok, a civil szervezetek és a vállalkozások folyamodhatnak pályázati támogatásokért a Leaderben, utóbbiaknál túlnyomórészt a kis- és kézműves termékeket előállító, valamint a családi vállalkozások élhetnek intenzívebben a lehetőséggel. Egyenként néhány millió forintot jelent ez többnyire, ám a kisebb léptékű vidéki kezdeményezéseknek ez is jelentős segítség, mutatja a tapasztalat. A konkrét számok nyelvén a jelenlegi pályázati ciklusban a rendelkezésre álló 490 millió forintból 200 millió forintot sikeresen megítéltek az adott célokra, mondta el Bechtold Tamás. Még 290 millió forint azonban év végéig elnyerhető, változatos területeken – helyi rendezvényekre, közösségi megmozdulásokra is.

 

A magyar kormány a Magyar falu programmal jócskán kibővítette a vidékfejlesztési célokat, s különösen a forrásokat – emelte ki Tessely Zoltán. Csak a 3. választókerületben hatmilliárd forintot nyertek el a Magyar falu programban 2019-től napjainkig. Az 500 milliós lélekszámú Európának 90 százaléka vidéken él, persze országonként igen eltérő minőségben. Az előnyök kiegyenlítése és a hátrányok lefaragása a cél a vidékfejlesztési támogatásokkal úgy, hogy csak jó értelemben maradjon különbség a klasszikus falu-­város életformában.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában