Frissen Fejérből

2022.04.29. 14:00

Lakossági fórumot tartottak a fehérvári buszmenetrend változásról

Amint az ismeretes, idén újra nekirugaszkodik a város és a szolgáltató a fehérvári autóbusz-hálózat, közösségi közlekedés megreformálásának. Tegnap Mészáros Attila alpolgármester a Tóvárosban ismertette a terveket.

Majer Tamás

Mészáros Attila és Nagy Zsolt a Tóvárosi Általános Iskolában tartott buszos lakossági fórumot, hasonló tájékoztatók jönnek hamarosan városszerte

Forrás: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Nemcsak ismertette, de arra is kérte a jelenlévőket – s tulajdonképpen minden érintettet, buszozót és még nem buszozót –, hogy mondják el véleményüket. A város honlapján már elérhető az új hálózati térkép és útvonaltervező, ennek böngészése révén mindenki megnézheti, hogy az általa preferált viszonylatokban milyen tervek, változások vannak. Mészáros Attila elmondta, a városvezetés a május végi közgyűlés elé szeretné vinni a kész javaslatot, hogy azután az új, módosított buszmenetrend és buszhálózat augusztus elsejével elindulhasson. A Tóvárosi Általános Iskolában megrendezett csütörtöki lakossági fórum után több hasonló, véleménycserére is teret hagyó tájékoztatás is lesz még a következő időszakban városszerte. 

Az alpolgármester elöljáróban kifejtette, hogy nem kívánják a teljes hálózatot átalakítani. Ismert, a tavaly nyári teljes átalakítás nem vált be, ennek egyik tanulsága az, hogy kisebb lépésekben szabad csak hozzányúlni a város közösségi közlekedésének rendszeréhez. A régóta tervezett intermodális csomópont kivitelezése miatt hamarosan nagy munkák indulnak a vasút környékén. Talán már év végén kezdődhet a kivitelezés. Nos, emiatt a vasútállomás mint autóbusz-decentrum rövidesen megszűnik. Ez önmagában sok változtatást jelent. Fontos cél, hogy a városszéli ipari parkokba, illetve műszak után haza szívesen utazzanak busszal a munkavállalók. Ehhez is igazítják majd a járatokat. Lényeges az is, hogy a város minden pontjáról könnyen elérhetővé váljék a kórház, a tóvárosiak számára erre a 44- es számú járat lesz jó. A 12–15-ös járatcsaládról szólva elhangzott, ezek a jövőben megállnak az Akácfa utcánál is, így a Tóvárosról könnyű lesz elbuszozni a Sóstó Vadvédelmi Központ és Közösségi Házhoz. Ezt a jelenlévők kifejezetten pozitívan értékelték. Ám nemcsak ezt, hanem a teljes tervezetet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában