Frissen Fejérből

2022.06.16. 07:15

Éljen a nyár, jöhet a nyaralás, a lazítás: megvolt az utolsó tanítási nap

A Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint Magyarországon az idei tanévben nappali rendszerű általános iskolai oktatásban 720 ezren, míg a középfokú iskolákban 432 ezren tanulnak. Pontosabban tanultak, ugyanis szerdán mindenkinek kicsengettek.

Borsányi Bea

Van, ahol már az évzárón is túl vannak: ilyen a Szent István mezőgazdasági és élelmiszeripari iskola is

Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A vakáció felirat a táblán, amely annak idején napról napra, betűről betűre került felírásra, sőt inkább rajzolásra, ma már kevésbé divat, ám akár felírták a diákok a táblára, akár nem, attól még tény, hogy kicsengettek: a 2021-2022-es tanév rendje szerint június 15. volt az utolsó tanítási nap. A gyakorlat persze az egyes iskolákban nem feltétlenül egyezett a hét eleji napokat illetően, hiszen voltak olyant oktatási intézmények, ahol tanítás nélküli munkanapot hirdettek, vagy egyéb okból fejezték be előbb a tanítást.

Olyan iskola is akadt, ahol mindjárt a tanévzáró ünnepséget is megtartották, mely esetben a tantestület igazán gyorsan dolgozott. A bizonyítványok megírását - ami időbe telik - ugyanis meg kell előzze a tanévzáró konferencia, ahol a tanulók jegyeit hivatalosan is lezárják. A legtöbb helyen persze mindez még csak ezután következik, így a hivatalos tanévzárás is csak pénteken, esetleg szombaton esedékes. Az általános iskolákban ilyenkor rendezik a 8. osztályosok ballagását is, a középiskolákban viszont kezdődnek a szóbeli érettségik. 

A nyári szünet azonban a diákok nagy részének ma elkezdődött. Éljen a nyár, jöhet a nyaralás, a lazítás! Ugyanakkor már a 2022-23-as tanév rendjét is kihirdették: az első tanítási nap szokásjog alapján szeptember 1. csütörtök lesz.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában