Marika néni 100 évébe belefért a svájci csodalakás és a budapesti alagsor is

1922, amikor Tata-Tóvárosban világra jön Lipót Marika, egy tízgyermekes családban, sorban a harmadikként. Négy évvel az első világháború és két évvel Trianon után, nem éppen a”napsugaras” évek ezek. Az édesapa a helyi fűszerkereskedőnél, Ganz Miklósnál kocsis. Édesanyjával együtt a grófi családnál is szolgálnak. A grófné gyakran kényezteti őket cukorkával, szeretete önzetlen, de szigorú. Ricsajozásról szó sem lehet! A kis Marika felhőtlen gyermekévei gyorsan elmúlnak édesapja korai halálával.

Az elemit a református iskolában végzi, szeret tanulni. Több évtized elteltével is képes felsorolni a szeretett tanárokat: Szalai Juliannát, Pereczes Etelkát, Nyilas Lászlót nem felejti.

Beszélgetésünk közben csapong az emlékei között. Egy-egy történetet elmesél ugyan, de nem tudjuk meg mikor történt. Az időjárás változás is közbeavatkozik. A fiatal szervezetet is meg tudja viselni, egy évszázad pedig könnyű préda.

A nagybátyja tragédiáját nem engedi, többször is elmondja: – Hentes és mészáros volt. Nem csinált ő semmit, csak kihajolt a kerítésen, hogy szét nézzen és eltalálták. Így halt meg – meséli el az esetet többször is. Valószínűleg a második világháború egyik emléke ez.

A háborút már feleségként vészeli át férjével. 1946-ban megszületik első lánya Marika, 1948-ban második lánya Ida.

Az 1956-os forradalomról nem akar beszélni, elmenekültek az országból. Svájcig meg sem álltak.

 – Ami Svájcban történt az mind nagyon szép, nagyon boldog voltam ott.

Hát persze. Itt születik meg fia János, aki, ha csak egy pillanatra is szóba kerül, azonnal mosolyog az arca és könnyes a szeme.

Büszkén meséli az ötszobás, gyönyörű lakást, a két fürdőszobával. De vajon mi történt, hogy pár évvel később hazajöttek a nyomorba? Nehezen derül, ki. Nézeteltérés a főbérlővel, aki annyira megsértődik, hiába a bocsánatkérés, engesztelhetetlen. Úgy döntenek, hazajönnek. 1961-et írunk ekkor. Budapestre költöznek, a Honvéd utca 5-be. Egy alagsori lakásban laknak. Innen kell összeszedni magukat. Marika néni férje szakmunkásként dolgozik, nagyon szűkösen élnek, de három gyerek mellett, minden forintot meg kell fogni, be kell osztani. Bedolgozóként vállal munkát, amíg kicsi a fia. Később a Budapesti Tejipari Vállalatnál helyezkedik el Budafokon. A sajtrészlegen dolgozik. Sokat és kevés pénzért. Közben fiát németül taníttatja és zeneiskolába járatja. 1976-ban férje meghal, de fiatal még, újra férjhez megy. Biatorbágyon élnek. 2016-ban a megromló egészsége miatt kerül be a Polgárdi idősek otthonába.

Kérdezem lánykoráról, milyen volt bálokba járni? Hány udvarlója volt Marika néninek? Szűkszavúan válaszol. Ekkor ismerkedett meg az első férjével, de idővel egy másik fiatalember neve is felmerül. Igyekszem kibogozni a szálakat, sajnos nem sikerül. Valószínűleg volt ott azért más lovag is, de férje érkeztével vagy a múló idővel kitörlődött az emlékük.

– A Julissal jártunk bálba, a húgommal. De az olyan buta egy lány volt, már az iskolában is! – ezen jót derül. – Apám nagyon féltett minket. Nagyon kellett magunkra vigyázni. Mindig nagyon szigorú volt, de már tudom, hogy csak féltett. Akkor nem tudtam – ahogy mondja, látszik, hogy az évek múlásával megértette az apját, mivel ő is átélte három gyermek édesanyjaként, milyen a szülői féltés. Tökéletesen tudja, milyen elveszíteni egy gyereket. Ő kettőt is elveszített. Mindkét lánya korán eltávozott. Egyikük 57, másikuk 64 évesen ment el. Fia feleségével kint él Svájcban, valahol a határ mellett. Amíg tehette, kiutaztatta édesanyját. Marika néni legszebb emléke, amikor az esküvőjükre repült. 

Mikor megkérdezem, hogy mit csinál odakint a fia, azt válaszolja: – Hát dolgozik!

Ha nekünk sikerülne megélni 100 évet, vajon hogyan tennénk? Annyi minden változik 10 évtized alatt. Marika néni még láthatta talán színpadon Jávor Pált, Karády Katalint, Szelczki Zitát. Hallotta és érezte, ahogy bombázzák a feje felett a várost. Majd puszta kézzel újáépítik. Reménykedett, aztán azt is elvették. Elszökött, visszatért. Újból és újból elölről kezdett mindent. Külföldön, az alagsorban, a tejiparban. Ez nem 100 év, ez történelem! 

– Drága Marika néni, mi volt a legszebb meglepetés a 100. születésnapján?
– A fiam! – kiáltja. – Itt volt a fiam! És ragyog az arca.