Frissen Fejérből

2022.08.28. 21:05

Látogatás a tűzszerészeknél - Ismerkedés a veszéllyel Pákozdon

A Honvédség és Társadalom Baráti Kör székesfehérvári szervezete 20 éve alakította ki első kiállítását a pákozdi katonai emlékparkban, majd egy év múlva a tűzszerészek segítségével készítettek egy olyan diorámát, amely a legveszélyesebb katonai hivatás mindennapjait mutatta be.

Tihanyi Tamás

Jobb szélen Görög István ügyvezető az aknamentesítő hadihajón

Forrás: Katonai emlékpark

Négy éve kezdeményezték egy – hatástalanított robbanótesteket bemutató – tűzszerész emlékkert kialakítását, később ott egy emlékművel is gazdagodtak. A nemzeti emlékhely szabadtéri és beltéri kiállítótereiben egyaránt megjelenik az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred tevékenysége.

A kapcsolat tehát hosszú ideje élő a tűzszerészek és a pákozdi létesítmény munkatársai, ezáltal pedig vendégei között. Minap Szilágyi Zsolt ezredes, parancsnok, illetve az alakulat meghívására a pákozdi létesítményben dolgozók meglátogatták az ezredet, ahol Görög István ügyvezetővel és Oláh László szakmai igazgatóval együtt megismerkedtek a hadihajós szakfeladatokkal, majd egy aknamentesítő hajó fedélzetén a Parlamentig utaztak. A tűzszerész bázison előadást hallgattak meg a tűzszerészeti tevékenységekről, amelyeket mostanában újabb kihívások elé állított az országosan rendkívül alacsony vízállás.

Ezúttal az emlékparkból mentek a tűzszerészekhez, de rövidesen ez ismét fordítva lesz 
Forrás: Katonai emlékpark

(De nem csak a kiszáradt medrekben akad fel nem robbant tüzérségi eszköz. Vasárnap éppen Gárdony külterületéről érkezett bejelentés az alakulathoz, miután földmunkák során feltételezett robbanóeszközök kerültek elő. Az ezred tűzszerészei a terület műszeres átvizsgálása során összesen 10 darab 76 mm-es szovjet tüzérségi repeszlőszert és egy 12,7 mm-es gyalogsági lőszert emeltek ki a földből.)

Százával emelik ki a robbanótesteket még ma is, számukra még nem ért véget a második világháború
Forrás: Katonai emlékpark

A közös munka folytatásaként szeptember közepén egy újabb kiállítás nyílik a pákozdi katonai emlékhelyen: a tűzszerészek ezúttal büszkeségüket, a Lajta hadihajót mutatják be. A Lajta monitort 1871-ben bocsátották vízre és 1876-ban esett át a tűzkeresztségen, amikor testvérhajójával együtt tűzpárbajt vívott az akkor még török kézben lévő belgrádi erőddel. Harcolt a Nagy Háborúban, 46 év hadiszolgálat után azonban leszerelték, majd egészen 1994-ig folyami kotróhajóként használták. A Duna utolsó gőzmeghajtású hadihajója elvileg múzeumként szolgál a Parlament előtti rakpart mellett, ám az alacsony vízállás miatt egyelőre, bizonytalan ideig a Hadikikötőben vesztegel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában