Frissen Fejérből

2022.08.22. 16:30

Mintegy harminc család iskolakezdését segítik a megyeszékhelyről

Augusztus 11. és 15. között zajlott az idei Gondtalan sulikezdési program Székesfehérváron.

Szanyi-Nagy Judit

Kostka Miklós igazgató, Tisztl Henrik intézményvezető és Mészáros Attila alpolgármester a hétfői sajtótájékoztatón

Forrás: Bácskai Gergely / ÖKK

Hatodjára fogott össze a Next Stop Üzletközpont és az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ, hogy enyhítsék a rászoruló családok iskolakezdéssel kapcsolatos kiadásainak terheit. (Az idei akció első napján mi is kilátogattunk a helyszínre.) Ebben az évben nagyjából 30-32, a székesfehérvári járásban élő család iskolakezdését tudják megkönnyíteni így az adományokkal – jelentette be Tisztl Henrik, az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ intézményvezetője az augusztus 22-én, hétfőn tartott sajtótájékoztatón. Az önkormányzat tudósítása szerint a Kostka Miklós vezette üzletközpont a korábbi évekhez hasonlóan idén is kiegészítette az adományokat.

Mészáros Attila alpolgármester elmondta: a város ezúttal sem emelte meg a közétkeztetés díját, valamint az ingyenestankönyv-program is folytatódik, mely lépésekkel az állam és az önkormányzat közös célja, hogy minél több támogatást nyújtson a családoknak.

Az adományok között szerepeltek tolltartók, füzetek, iskolatáskák és vízfestékek is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában