Frissen Fejérből

2022.09.16. 10:50

Bölcsődébe készül Pákozdon a jövő – már javában építkeznek

Bölcsőde épül Pákozdon: az építkezés egyféle válasz a település részéről arra kihívásra, amit a növekvő lakosságszám jelent.

Tihanyi Tamás

Rövidesen kezdik az épülő bölcsőde födémszerkezének a betonozását

Forrás: Tihanyi Tamás / Fejér Megyei Hírlap

– A bölcsőde udvarának egy részét közterület nyitásával készülünk kivitelezni annak érdekében, hogy kétirányú legyen a forgalom és a parkolók száma is növekedjen – mondta lapunknak Kardos Ádám polgármester. – A későbbiekben a rendezési terv is így számol ezzel a változással. Az ott lévő vízelvezető árkot a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság tartja karban: vízjogi létesítési engedélyt kértünk azért, hogy le tudjuk fedni, így kiváltva a gyalogosforgalmi hidat, ezzel rendezettebbé téve a területet.  

A bölcsőde közel hatszáz négyzetméter alapterületű lesz, a létesítmény három csoportszobával, főzőkonyhával, tornaszobával negyvenkét gyermeket lesz képes fogadni várhatóan a jövő év szeptemberétől. A tervezők, illetve az önkormányzat megrendelésére az épületet megpróbálják úgy kialakítani, hogy a legkorszerűbb energetikai előírásoknak is megfeleljen, azaz mennyezethűtéssel és padlófűtéssel lesznek ellátva a foglalkoztatók. A rezsiárak miatt fontos, hogy nagyteljesítményű napelem kerüljön az épületre.  

– Az önkormányzat 570 millió forintos támogatást nyert el erre a célra, a közbeszerzés sikeresen lezárult, majd szerződést kötöttünk a vállalkozóval – folytatta a településvezető. – A kivitelezés jelenleg olyan fázisában van, hogy a héten megkezdik a födémszerkezet betonozásához szükséges zsaluzási munkákat. A megnövekedett építési költségek miatt az önkormányzat plusz forrásigényt nyújtott be, ha erre a támogató lehetőséget biztosít, élünk a lehetőséggel.  

 Új padló került le, festettek és kicserélték a világítótesteket is a kultúrház most felújított közösségi termében  
Forrás: Tihanyi Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A jelenlegi önkormányzat megválasztása óta arra törekedett, hogy felpezsdítse Pákozd kulturális életét. Ennek egyik eszköze, hogy saját forrásból felújították a művelődési ház vizes blokkját, majd egyik, összenyitható dupla termét, azt, ahol ezután az egyesületek gyakorolhatna majd, vagy például a hagyományőrzők is megrendezhetik találkozóikat, bemutatóikat. A célok között szerepel, hogy ha nyernek a turisztikai beruházást támogató pályázaton, olyan teret hozzanak létre a házban, amely nem csak az itt élőknek, de a turistáknak is megfelelő lehetőséget biztosít a szabadidő színvonalas eltöltéséhez. Amit már elnyertek, az egy nagyteljesítményű napelemrendszer kialakításához szükséges pályázat, amellyel nem csak a Kultúra Házának energiaellátását, de felesleg esetén más önkormányzati létesítményeket is el tudnak majd látni elektromos árammal.   

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában