Frissen Fejérből

2022.09.16. 14:10

Kiderült, mely fehérvári óvodák és bölcsődék maradhatnak nyitva a téli időszakban

Szerencsére nem rövid az a lista, amely azt tartalmazza, mely intézmények számára volt sikeres a gáz és az áram beszerzése a következő fűtési szezonra.

Szanyi-Nagy Judit

A nemrég felavatott Mancz János Bölcsőde árambeszerzése is sikeres volt

Forrás: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap (archív)

Ezekben a hetekben, hónapokban több szolgáltató is nehéz helyzetbe került, vagy változás előtt áll – ezért a városvezetők szeptember 16-án, pénteken reggel rendkívüli közgyűlést tartottak a városházán. Erről annak rendje és módja szerint mi is beszámoltunk, ám a megyeszékhely polgármestere, Cser-Palkovics András egy fontos hírt külön is közzétett közösségi oldalán: megírta, mely óvodák, bölcsődék és egyéb intézmények vészelhetik át az előttünk álló telet.

Hozzátette, azon intézmények esetében, amelyek nem szerepelnek a listán, még dolgoznak a beszerzéseken. Ez egy néhány hetet igénybe vevő folyamat. Elsődleges feladatuk ugyanis – hangsúlyozta a bejegyzésben a polgármester –, hogy az önkormányzat létfontosságú szociális és nevelési intézményeit nyitva tartsák, a közszolgáltatásokat biztosítsák, így lehetőség szerint mielőbb leszerződnek a szükséges energiamennyiségre, mert ez adja a biztonságot.

Az árakkal kapcsolatban a városvezető megírta: – A villamos energia esetében most 306 Ft/kwh áron tudtunk szerződni, ez hatszoros ár a tavalyihoz képest, de még így is jobb, mint korábban a piaci ár (múlt hét pénteken például 405 forint volt). A gázra 1200 Ft/köbméter körüli árakon szerződtünk, ami több mint ötszöröse a múltkori beszerzésnek, de ebben az esetben is előnyösebb árakat kaptunk a múlt heti, 1600 Ft/köbméter körüli piaci árnál. 

A bejegyzés végén Cser-Palkovics kiemelte: "az elméleti lehetőség persze ott lett volna, hogy várjunk, hátha lejjebb mennek az árak, de ezekkel az intézményekkel és szolgáltatásokkal nem lehet hazárdjátékot játszani. A többletköltséget minden szükséges eszközzel és intézkedéssel kigazdálkodjuk. Konkrét döntések 2 hét múlva, a szeptember végi közgyűlésen!"

Az eddigi lista és a kapcsolódó bejegyzés itt olvasható, látható:

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában