Frissen Fejérből

2022.10.26. 14:35

Egyre többen lesznek villanyszerelők – Konferencia a szakképzésről

Az úgynevezett validációs rendszer a már szakképzett felnőttek újabb szakmák felé orientálódását, az újabb képzettség könnyebb megszerzését teszi lehetővé a tervek szerint.

Szanyi-Nagy Judit

A pedagógusok, oktatási-nevelési szakemberek voltak a célközönség

Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Noha néhány szakképzési centrumban már bevezették ezt a rendszert, az átültetés a mindennapi gyakorlatba még várat magára – ezen dolgoznak az oktatási szakemberek. Mit is jelent mindez? Tegyük fel, képzett kőművesek vagyunk. Ez azt jelenti, vannak már ismereteink a kőműves szakma, az építőipar egy területén. Az újabb kihívások keresése vagy egy újabb érdeklődési kör miatt úgy döntünk, egy új képzést sajátítunk el, legyen az a jelenlegi szakmánkhoz kapcsolódó burkoló vagy szigetelő szakma. Bizonyos előzetes tudással már rendelkezünk ezekhez kapcsolódóan, hiszen maguk a szakmák is kapcsolódnak egymáshoz, így az lenne az igazi, ha az oktatásban ezt a bizonyos előzetes tudást be lehetne számítani. Ennek fényében mi alól lehetne mentesíteni a tanulót? – teszik fel a kérdést a rendszert alakító szakemberek. Nos, ennek a "mentesítési" lehetőségnek a támogatását jelenti a már kidolgozott és a továbbiakban uniós forrásból tovább fejlesztendő validációs rendszer.

Tizenhat évesen is tanuló

A fenti gondolatmenet alapjait Hudacsek László Péterné módszertani igazgató ismertette azon az október 26-ai konferencián, amelyen elsősorban pedagógusokat, oktatás-nevelési szakembereket céloztak meg. Őket Vizi László Tamásné, a Tóparti-gimnázium igazgatója, jelen minőségében pedig a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) országos elnökségi tagja köszöntötte. Kiemelte: a szakképzés köznevelési rendszerbe illesztésén dolgozó munkacsoport tagjaként kifejezetten fontosnak találja, hogy a szakképzés 4.0 néven futó rendszer beillesztésekor partnerként dolgozzanak együtt a szakképzés vezetői, a szakképzés intézményei azokkal az intézményekkel, azok vezetőivel, ahonnan a gyermekeket várják. Ezért is volt a mostani konferencia jelképes helyszíne egy felsőoktatási intézmény – jelesül az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara –, amely a rendszernek egyfajta csúcspontjaként titulálható.

Vizi László Tamásné is segíti a szakképzés köznevelési rendszerbe illesztését
Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Ezt a bizonyos átáramlást, a köznevelési rendszerbe integrálást az orientációs képzés, a Dobbantó osztály és a Műhelyiskola is segíti majd, amelyek rugalmas tanulási utakat tesznek lehetővé a szakképzésben. Az orientációs fejlesztés a gyenge, közepes tanulóknak kínál lehetőséget; ezen belül is egyrészt azoknak, akik kompetenciafejlesztésre szorulnak a szakképzés további állomásainak sikeres elvégzéséhez, másrészt azoknak, akik szakmát szeretnének tanulni, de nem tudják, mit. A  "Dobbantó" egyfajta hídként értelmezhető – a HÍD Programot váltja fel –, s azoknak szól, akik 16 éves korukig nem tudták befejezni az általános iskolát. Ezt követően léphetnek át a diákok a Műhelyiskolába. Utóbbi kettő esetében hangsúlyozandó: azért rugalmas tanulási utak, mert nem kötöttek a tanév rendjéhez, a fiatal akkor lép be a Dobbantóba, amikor az általános iskola kiengedi őt, s akkor lép tovább a Műhelyiskolába, amikor a mentora úgy ítéli meg, hogy felkészült a szakmatanulásra. – Mentortámogatás, kísérés, egyéni fejlődési terv, projektoktatás és szöveges értékelés – ez a három képzés öt alappillére – hangsúlyozta Hudacsek László Péterné.

Egyre többen az építőiparban

Az új szakképzési rendszert két évvel ezelőtt vezették be. A legfrissebb statisztika szerint a 2022/2023-as tanév topágazatai a technikumokban az informatika és távközlés, a gazdálkodás és menedzsment, a turizmus-vendéglátás (még mindig sokan látják benne a jövőt a koronavírus felbukkanása és térhódítása ellenére is!), a specializált gép- és járműgyártás, valamint a rendészet és közszolgálat. A szakképző iskolákban a hosszú ideje népszerű turizmus-vendéglátás vezet, amit az építőipar, a gépészet, a kereskedelem, illetve az elektronika és elektrotechnika területe követ. Utóbbi esetében a villanyszerelő szakma iránt a legnagyobb az érdeklődés.

A konferencia résztvevői a nap folyamán a pályaorientációról, a duális szakképzés lehetőségeiről és az okleveles technikusképzésről mint életpálya-modellről is hallhattak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában