Frissen Fejérből

2022.10.12. 17:30

Több mint 400 millió forintos támogatás érkezett Iváncsára

Több száz millió forinttal támogatja a megye önkormányzata Iváncsát. Az erről szóló szerződést ma Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke és Molnár Tibor, a település polgármestere írták alá.

Baráth Eszter

Fotó: Nagy Norbert

– A mai nappal két szerződést írunk alá Iváncsa polgármesterével . Ennek a két szerződésnek az összértéke nagyságrendileg 415 millió forint, ebből mintegy 75 millió forint működési támogatás, a többi pedig fejlesztési támogatás – emelte ki a szerződések aláírását megelőzően Molnár Krisztián. Mint mondta, a fejlesztési támogatást azért tudták teljes egészében odaítélni a településnek, mert azt látták, hogy Iváncsa olyan célokat fogalmazott meg pályázatában, amelyek a lakosság érdekeit, komfortját szolgálják. A közgyűlés elnöke elmondta, hogy a támogatás forrását a Duna-Mente – Fejér megye különleges gazdasági övezet bevételei jelentették.
– Immáron bírósági döntés van arról, hogy a különleges gazdasági övezet működése jogszerű. Minden jogi alapot nélkülöz a dunaújvárosi vezetés által tett korábbi állítás, hogy a dunaújvárosi emberek pénzéről beszélünk. Morális szempontból is azt gondolom, hogy jó döntések születnek, hiszen többször elmondtuk, hogy az Iváncsán, Rácalmáson, Kulcson és Adonyban keletkező adóbevételek akkor kerülnek helyesen visszafordításra, ha azok a települések kapnak támogatást, ahol ezek a bevételek keletkeznek – hangsúlyozta Molnár Krisztián.
Molnár Tibor elmondta, az önkormányzat arra törekedett, hogy a támogatással minden területet, így a közoktatást, a szociális intézményeket és a településfejlesztést is le tudják fedni. Ennek fényében egyebek mellett több utcában folytatódik a járdák és utak építése, a csapadékvíz elvezetés kiépítése, megújul az általános iskola konyhája, valamint ilyen helyiséggel gazdagodik a faluház, és új külső homlokzatot kap a települést bemutató helytörténeti gyűjtemény is. – Olyan utcákban tudunk szennyvízelvezetést megvalósítani, ahol rengeteg telek van, de sajnos a tulajdonosok eddig nem tudtak rájuk építkezni, mivel nem volt megfelelő közműellátottság – fogalmazott a polgármester. Molnár Tibor köszönetét fejezte ki a megyei közgyűlésnek és mint mondta, úgy gondolja, Iváncsán olyan fejlesztések valósulhatnak meg, amelyek minden helyi érdekét szolgálják majd.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában