Frissen Fejérből

2022.10.26. 11:24

Többet fizettettek a benzinért a töltőállomáson

Nem mindig egyszerű manapság tankolni, ráadásul több mindenre is oda kell figyelni, ha az ársapkás árat szeretnénk megkapni. De még olyankor sem árt az éberség, ha amúgy minden téren megfelelünk az előírásoknak. Olvasóink közül ketten is csak utólag jöttek rá, túlfizettették őket.

Borsányi Bea

Forrás: FMH-illusztráció

Egyikük Fehérváron, másikuk egy vidéki kisvárosban tankolt nem olyan régen, s csak akkor kezdtek gondolkozni, hogy valami nem stimmel a kifizetett összeggel, amikor a kútról már elhajtottak. Ráadásul, mind a ketten rutinszerűen a kukába dobták a pénztárnál kapott blokkot, így később arra sem volt lehetőségük, hogy visszamenjenek panaszt tenni a töltőállomásra. Mint kiderült, a MOL kúton még a forgalmi engedély vonalkódját is beolvasták, mégsem érvényesítette az alkalmazott a kedvezményt. Az ÖMW-nél tankoló panaszos ugyan megkérdezte, adja-e a forgalmit, ami már a kezében volt, ám a kutas legyintett, nem kell. 

Mostanra minden autós biztosan tudja már, milyen feltételeknek kell megfelelnie ahhoz, hogy a 480 forintos áron vehessen üzemanyagot. Éppen ezért érdekes ez a két eset: mind a két autós 50 liter alatt tankolt – 95-ös, nem „turbózott” benzint -, magyar forgalmival rendelkezik és nem céges személyautóval jár. Ráadásul, rendszeresen tankolnak azon a kúton, ahol ezúttal pórul jártak. 

Joggal vetődik fel a kérdés: a töltőállomások alkalmazottainak hanyagsága miatt, vagy a rendszerben fellépett valamilyen probléma miatt fizettek mind a ketten több mint 20 ezer forintot a 30 liter körüli benzinért? Természetesen megkerestük mind a két érintett hálózatot, amelyek töltőállomásain előfordultak az fent említett esetek. 

Nyilván nem vártuk, hogy a cégek utólag ki tudják deríteni, mi történt az adott kutakon, még úgy sem, hogy pontosan megneveztük az érintett helyeket, de némi magyarázatra azért számítottunk az általunk feltett több kérdés nyomán. Az OMV Hungária Ásványolaj Kft. az alábbi választ küldte: „A hatósági árkedvezménnyel kapcsolatos reklamációkat a vásárlást követő 24 órán belül van lehetőségünk elfogadni a töltőállomáson, vagy az [email protected] e-mail címen, a tankolással és a számlakészítéssel összefüggésbe hozható dokumentációk rendelkezésre bocsátásával: forgalmi engedély, a kiállított számla másolata, áfás számlaigénylés esetén a kérelmező vállalkozó vagy jogi személy adószáma. Az Ön által említett esetben a vevő nem ment vissza a vásárlás helyszínére, illetve nem őrizte meg a blokkot.” Annyit még hozzáfűztek, hogy hasonló panasz eddig nem érkezett hozzájuk, munkatársaik pedig rendszeres tájékoztatást és oktatást kapnak az aktuális szabályozásról. 

Mondhatnánk: ennyi! De, ők legalább válaszra méltattak minket. Ezzel szemben a MOL Group, aki ugyan nyugtázta megkeresésünket és két kollégájuktól is kaptunk egy „kérdését megkaptuk, szíves türelmét kérem” választ is, ám azóta sem jött tőlük semmilyen további választ. 

Ha ironikusan szeretném zárni, azt mondanám – a klasszikus Tanú című filmből idézve -, hogy a nemzetközi helyzet egyre fokozódik, ezért legyen gyanús, ami nem gyanús! Figyeljenek oda tankoláskor! 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában