Frissen Fejérből

2022.11.07. 12:22

Átadták a Deák Ferenc utcát Csókakőn

Már korábban elkészült a Deák Ferenc utca Csókakő belterületén, ám az út hivatalos átadására csak nemrégiben került sor. Az összesen közel 45 millió forintos beruházáshoz a Magyar Falu Program Biztosította a forrás jelentős részét.

FMH

Fűrész György Törő Gábor országgyűlési képviselővel, valamit a település képviselőtestületének tagjaival adták át hivatalosan is a forgalomnak a Deákot

Fotó: Stróbl-Steiner Flóra

Fűrész György polgármester az átadón elmondta: -A Magyar Falu Program 2021-es támogatásból mintegy 40 millió folyt be, ám a Deák végén van egy kis zsákutca, amit szintén leaszfaltozott a kivitelező, így az önkormányzat képviselő testülete a falu saját költségvetésének terhére megszavazott még 4.7 millió forintot, hogy az egész utca könnyen, biztonságosan járható legyen.

Mint megtudtuk, az Útéppark Kft vállalta a teljes helyreállítást, melynek során a sok beépített anyag mellett 272 köbméter alap aszfaltréteget és 32 köbméter kiegyenlítő réteget dolgozott be, majd a legvégén 102 köbméternyi kopóréteggel fedték le az Deák Ferenc utcát.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában