Frissen Fejérből

2022.12.11. 07:00

Az öröm gyertyáját gyújtotta meg a megyéspüspök szombaton

Fellobbant az adventi koszorún a harmadik gyertya, az öröm gyertyájának lángja is, amelyet a Püspöki Palota udvarán Spányi Antal megyéspüspök gyújtott meg szombat délután.

Borsányi Bea

Fotó: Borsányi Bea / Fejér Megyei Hírlap

A kitartó eső ellenére viszonylag sokan sétáltak a belvárosban szombat délután. Látogatóból, nézelődőből nem volt kevés a Püspöki Palota udvarán, az Adventi Udvarban sem, ahol minden hétvégén egy kis műsort követően, Spányi Antal mondja el ünnepi gondolatait, majd gyújtja meg az adventi koszorún a soron következő gyertyát. Ezen a héten a budakeszi Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium diákjai léptek a püspökség színpadára. 

Az öröm gyertyájának meggyújtása kapcsán a megyéspüspök többek között Szűz Máriáról beszélt, akinek élete mottója: „legyen nekem a te igéd szerint”. Mária, az egyszerű és tiszta lányka, aki mindig kereste Isten akaratát és mindenre, amit meg kellett tennie, igent mondott. Ezzel a lélekkel fogadta Gábor angyalt és mondott neki is igent, amikor az megvitte neki a hírt, ő lesz Isten fiának anyja. Ő szüli meg Jézust, aki megváltóként megszabadítja az embereket a bűntől. 

Ennek a megváltónak a születését várjuk karácsonykor, amihez immár ismét egy héttel közelebb kerültünk. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában