Frissen Fejérből

2023.01.26. 17:30

Megépül-e végül a nádasdladányi adótorony?

Ismét egymásnak feszültek az álláspontok a nádasdladányi adótorony kapcsán. Van, aki szerint nagy szükség lenne a fejlesztésre, mások viszont egyáltalán nem szeretnék, ha megépülne a torony.

Hajdú Marianna

Eddig jutottak az építkezéssel 2021 őszén, amikor néhány helyi lakos kezdeményezésére, visszavonták az adótorony építési engedélyét

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

2021-ben indult meg a településen egy átjátszó torony építése, amiről annak idején mi is beszámoltunk, majd a munka hirtelen abbamaradt. Az adótorony talapzatáig jutottak, amikor leállították az építkezést. A település lakóinak egy része megcsáklyázta a kivitelezést a településkép védelmére hivatkozva, amelyről szintén írtunk.  Varga Tünde polgármestertől megtudtuk, hogy a jelenlegi rendelet szerint olyan a lehatárolás, hogy sem az önkormányzat, sem magánszemély tulajdonában lévő területen nem lehet ilyen jellegű felépítményt létesíteni. A képviselő testület lépett és módosította a rendeletet, hogy lehetőség legyen más – egy minden szempontból alkalmasabb – területet keresni a torony részére. Ezzel a húzással elmondhatjuk, hogy egy-egy a meccs jelenlegi eredménye.

Az emberek nagy része már szinte mindent interneten, telefonon keresztül végez. Ezt manapság nem csak a házban szeretné intézni, hanem az utcán, közterületen is, látni szeretné azonnal értesítéseit, üzenetet küldeni, feltölteni képeit, videóit, szelfizni, utalni, stb. Arról nem beszélve, hogy a városokból kiköltözők a vidék nyugalmát és hangulatát szeretnék úgy élvezni, hogy közben a városi kényelemről sem mondanának le. Ennek egyik feltétele az infrastruktúra, jelen esetben a megfelelő telefon és internet szolgáltatás. Hát pont ezek hiányoznak Nádasdladányban. A falu egyes pontjain nehézkes a telefonálás a gyenge jelerősség miatt.

Fotós: Nagy Norbert / FMH

– Most ezt a település több részén csak úgy tudják megoldani, ha kb 1-2 percet „karikázik” az internet a telefonon, és utána talán elmegy az értesítés. Az is roppant kellemetlen, amikor egy-egy beszélgetés, tárgyalás kapcsán megszakad többször a vonal. Tudok arról is, hogy van könyvelő, aki éjszaka könyvel, mert akkor biztosan nem szakad meg a vonal a munkája közben. Így vagyunk ezzel mi is a hivatalban. Volt olyan, hogy ki kellett menni az udvarra beszélni a minisztériummal, mert ott volt biztonságosan térerő, ott nem szakadt meg a vonal – fejtette ki az adótorony telepítésének okait a település első embere. Hozzátette, a rendelet módosításával lehetőség nyílt az adótorony kivitelezésének folytatására az eredeti helyen, esetleg egy új – legalább ilyen paraméterekkel rendelkező – területen.

– Most még folyamatban vannak az egyeztetések, a lefedettség vizsgálata, az előnyök-hátrányok elemzése. A testület erről döntést még nem hozott. A szolgáltatók már most sem tudják az igényeket kielégíteni, ezért vált fontossá az egyébként Nemzetgazdasági szempontból kiemelt ügy, ami a Digitális Nemzet Fejlesztési Program megvalósítását szolgálja - fogalmazott Varga Tünde.

2023. január 16-án Kocsis Máté – több helyi lakos nevében – levélben fordult a település vezetéséhez, – konkrétan a település alpolgármesterének címezve – amiben azt firtatja, hogy lakossági kezdeményezésre ugyan visszavonták az adótorony építési engedélyét, a képviselő testület 2022. októberi ülésén mégis olyan döntést hozott, ami lehetővé teszi a torony megépítését.

“ Mi motiválta arra, hogy a testületi üléseken az adótorony megépítése mellett döntsön? “ - tette fel többek között ezt a kérdést is a levélíró.

– Nekünk képviselőknek mindenki érdekeit figyelembe kell venni, és előre kell nézni Nádasdladány jövője érdekében. Ehhez szakvéleménnyel rendelkezünk a jelenleg kijelölt helyszínre, és majd meglátjuk, lesz-e új, minden szempontból alkalmasabb helyszín az adótorony felállításához – adta meg a választ az alpolgármester.

“Hol és milyen szinten érdeklődött, olvasott utána, hogy milyen egészségügyi, környezeti és ingatlan értékcsökkentő hatásai vannak egy ilyen adótoronynak?” - folytatódnak a kérdések a polgármesternek címzett levélben.

Varga Tünde szerint az önkormányzat rendelkezik olyan független mérőlaboratórium által igazolt sugárbiológiai tervbírálattal, szakvéleménnyel, amelyben mérésekkel alátámasztják, hogy a torony nem veszélyes a lakosságra, az előírt egészségügyi határértékeknek megfelel.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában