Frissen Fejérből

2023.02.15. 11:30

Új és visszatérő témákkal is várták a fehérvári diákokat a szakmai napon

Közel százötven résztvevővel tartotta meg a Székesfehérvári Diáktanács a kilencedik Szakmai Napot, amelyre az általános iskola felső tagozatától kezdve várták a jelentkezőket. A kora délutánig tartó programon kilenc előadás hangzott el.

Borsányi Bea

A nap elején megköszönték a diáktanács korábbi elnökségi tagjainak munkáját

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A nap elején Cser-Palkovics András, polgármester köszöntötte a résztvevőket, egyben bejelentette, az Országos Diákparlament idén is Székesfehérváron tartja gyűlését, immár negyedik alkalommal. Ezt követően megköszönték a diákparlament korábban leköszönt elnökségi tagjainak a munkáját, amelyre 2019 óta nem volt lehetőség. 

Fotós: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap 

A vitakultúrától kezdve a diákjogokon és a szexuálpszichológián át az Erasmus lehetőségekig bezárólag széles palettán mozogtak azok a témák, amelyek terítékre kerültek a szerdai napon. A közös az volt bennük, hogy mindegyik a diákság érdeklődési körébe tartozik. 

Fotós: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap 

– A témákat mindig a diáktanácsban egyeztetjük, ezek között vannak visszatérők és aktuálisak. Ilyen volt pl. tavaly az ukrán háború kitörésekor a háború kérdésköre. Mivel a diákparlamentben magas a fehérvári iskolák reprezentáltsága, elmondhatjuk, hogy a végül összeálló témakínálat találkozik a diákok valós igényeivel – mondta Csüri Bence Ferenc, a Székesfehérvári Diáktanács elnöke, akitől megtudtuk, visszatérő témának számít többek között a drogprevenció vagy a pályaorientáció.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában