2023.04.11. 07:00
Gyűjtést szerveztek a tartós beteg rácalmási kislány, Evelin műtétjére
Nagy segítségre van most szüksége a mindössze két és fél éves, cerebrál parézissel, azaz négy végtagi bénulással diagnosztizált apróságnak. Tóth Evelin élete mérföldkőhöz érkezett, szeptemberben fontos műtéten esik majd át Barcelonában. Habár a szülők minden követ megmozgatnak annak érdekében, hogy kisgyermekük egy kényelmesebb, jobb életet élhessen, saját erőforrásaik végesek, ez a műtét már csak külső támogatással valósulhat meg.
Fotó: Laczkó Izabella / Dunaújvárosi Hírlap
A mindig jókedvű, örökké mosolygós kislányról 4 hónaposan derült ki, hogy még magzati korban, oxigénhiány következtében agyi bénuláson esett át. Ezután kezdődött és azóta is tart folyamatos fejlesztése és terápiás kezelése. A család rendre járja az országot, ahol különféle gyakorlatokon, kúrákon vesznek részt, Evelin fejlődése érdekében. A menetrend jelenleg a következő: hetente több DSGM terápiás alkalom, gyógymasszázs, hidroterápia, és hideglézer-kezelés. Emellett hathetente intenzív terápiás hétre is elutaznak, ekkor Pfaffenrot manuálterápia és speciális ruhában zajló aktív gyógytorna a program.
Ezek a kezelések rendkívül fárasztóak, és nehézkesek, ugyanis a tornák során a letapadt, feszes izmokat próbálják lazítani. A kimerítő gyakorlatok, a szoros időbeosztás, és a megterhelő rohanás ellenére a kis Evelin mindig közreműködően, végtelen kitartással vesz részt a terápiákon, amikor más már feladná, ő még teljes erőbedobással végzi a szükséges mozdulatokat. Evelin izmainak folyamatos nyújtása, tornáztatása azonban kifejezetten fontos a gyógyulás szempontjából, hiszen a kislány a kúszásszerű mozdulatokon kívül nemcsak állni, ülni, járni és mászni nem tud, de a rágás, és így az étkezés is nagyon nehéz feladat számára.
![](https://cdn.feol.hu/2023/04/yN-emfO1hs00eNkkECzIT7Ncr91aDafOgmYD3bzEI48/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwZmJiMTc1ZTE3ZTRkZGViZTYzM2MxNzQ2MzFhODRj.jpg)
Evelinnek állapotából adódóan minden figyelemre, törődésre szüksége van. A csaknem napi szintű kezelések mellett otthon is folyamatosan, különböző nyújtásokkal, tornákkal segítik a szülők az apróság gyógyulását. Emellett a kislány nagyon nehezen is alszik, így a nap folyamán állandó felügyeletet igényel, ekkor különböző játékos tevékenységekkel, mesékkel köti le figyelmét családja, Evelin legnagyobb örömére. Ugyanis a csöppség egyik kedvenc időtöltése a mesék, mondókák, dalok hallgatása, valamint szeret játszani, labdázni is, sőt, pancsolni is, így a hidroterápia az egyik kedvenc kezelése.
Bár a terápiák nagy segítséget jelentenek a tartós beteg gyermek számára, fejlődésében csak a spanyolországi műtéttel érnének el nagymértékű változást. Az Igor Nazarov által végzett beavatkozással a kislány feszes, letapadt izomzatának oldása a cél, ezzel testének állapota nagy mértékben javulhat, új mozgásformákat érhetnének el, valamint a rágás képessége is valóra válhatna számára. Azonban ez az operáció rendkívül költséges. Már csak a magyarországi kezelések 2 millió Forint éves kiadást jelentenek Evelin szüleinek, a fél év múlva esedékes műtét pedig még 4700 Euró anyagi ráfordítást igényel, az utazásról, szállásról és a műtétet követő rehabilitáció költségeiről nem is beszélve. Mindezekkel együtt összesen 4 millió Forintba kerülne a barcelonai út, amit egyedül már nem tudnak finanszírozni, támogatásra van szükségük.
![](https://cdn.feol.hu/2023/04/As24w5-KCAZEevXfpq9R9yfB4SSlSMkyK6PG5KEOyHo/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ2NTAwODlkYTc2ZDQ1YTlhMzQ2ZWM3N2MxMGU0OWRi.jpg)
Szerencsére a szülők nincsenek teljesen egyedül, hiszen a család többi tagja ott segít, ahol csak tud. Általában a fuvarozásban, utazásban nyújtanak segítő kezet, de van, hogy Evelinék nagyszülőknél szállnak meg, amikor távolabbi terápián kell részt venniük. Ugyanakkor azért, hogy a külföldi beavatkozás is megvalósulhasson, és kislányuk számára egy jobb életet tudjanak teremteni, a szülők nemrég gyűjtést szerveztek. A család nagyon bízik abban, hogy a korábban létrehozott, Együtt Evelin Gyógyulásáért Alapítványon keresztül szervezett gyűjtéssel elegendő segítséget kapnak a műtét költségeinek megtérítéséhez. Szívesen fogadják magánszemélyek és cégek támogatását is, és minden segítségnek nagyon örülnek, hiszen ezzel közelebb kerülnek céljukhoz, Evelin gyógyulásához.
A szülők az alábbi számlaszámra várják az adományokat:
UniCredit Bank:
Számlatulajdonos: Együtt Evelin Gyógyulásáért Alapítvány
Számlaszám: 10918001-00000119-75880018
Közlemény: Adomány