2023.05.23. 17:00
Vendéget is hívott Soponya, a párnacsatás pünkösdi hétvégéjére
Hogyan lehet egy csapásra növelni a lélekszámot, úgy ezer fővel? A kicsik gondoltak egy nagyot.
Archív fotó egy korábbi soponyai falunapról
Fotó: FMH-archív / Fehér Gábor
Nincsenek könnyű helyzetben a kis lélekszámú települések akkor sem, amikor valamilyen rendezvényt szeretnének, akár önkormányzati, akár civil kezdeményezésre megszervezni.
Éppen ez a nehézség adta az ötletet a soponyai Szolid Motorosoknak, hogy a már hagyományosnak tartott pünkösdi májusfa kitáncolást, kicsit megfűszerezzék. Az alig kétezer lakost számláló község idén vendéget is fogad a gyermeknappal egybekötött rendezvényén. A szomszédos Csőszről érkezik delegáció a hétvégi dzsemborira.
– Csősz kis település és Soponya sem sokkal nagyobb. Maga a kezdeményezés is Csőszről érkezett. Az ötlet az volt, hogy mi, kis települések fogjunk össze, ne egy-kétezer fő részére szervezzünk rendezvényt, hanem célozzuk meg a háromezer főt, ha a két települést nézzük – számolt be az új kezdeményezésről Nagy-Magyar Dóra, az esemény egyik szervezője.
A soponyai Szolid motorosok már évek óta részt vesznek a település életében, szerveznek megmozdulásokat neves alkalmakkor az önkormányzat segítségével. Az adventi és a húsvéti időszak nem maradhat el a télapós, illetve a nyuszis motorozás nélkül, de pünkösdre is komoly szervezésbe kezdtek, immáron vendégekkel is számolva. Május 28-án délelőtt 10:00 órától a főzőcsapatok érkezését várják a Kerti-tó mellé és indulhat is a móka. Sétakocsikázás, ugrálóvár és büfé várja majd a kiérkezőket. Az ügyességi játékok mellett óriási párnacsatát is a tervez vetélkedők mellé. Nem kell sokat várni és délutántól a zene is megérkezik a tópartra. Két órától egymást érik a koncertek, egészen estig. Dalcsokor gyerekeknek, Probeer, Tábortűz Singer, E.V.M koncert estig.
Vezető képünk archív, egy korábbi soponyai falunapról. Fotó: Fehér Gábor / FMH