Parázs-Varázs

2023.06.03. 21:20

Felszállt a füst a Szalki-szigeten

Nem csillapodott az érdeklődés az ország legnagyobb grillpartija iránt.

Balla Tibor / duol.hu

Fotó: Laczkó Izabella / duol.hu

Már a délelőtt folyamán megkezdődtek az előkészületek, majd délután két órakor eldördült a képzeletbeli startpisztoly Pintér Tamás polgármester rövid, de frappáns megnyitó beszéde után, és elkezdett sercegni a zsír a grillállványokon, tárcsákon, különféle speciális alkalmatosságokon. Vabják Kitti főszervező elmondta, a meghirdetett 200 asztal mindegyike gazdára talált, ez pedig azt jelenti, hogy valahol az ötezres érték körül lehet a résztvevők száma. Ennél jobb bizonyság nem is kell arra, hogy szükség van az ehhez hasonló közösségi rendezvényekre.

Miközben a finomságok pirulnak az asztalok mellett, a szervezők gondoskodtak azok szórakoztatásáról is, akik éppen nem őrzik a tüzet. Pontosabban a parazsat, mert nagyon szigorú biztonsági intézkedések mellett zajlik a rendezvény, semmiféle nyílt láng nem engedélyezett, csak grillszén, vagy gázégő használata lehetséges.

A színpadon a rendezvény házigazdai szerepét profi műsorvezetőre, a dunaújvárosi kötődésű Nemes Annára bízták. A beszéd után brazil táncosok, vagyis a Sambrasil showműsor szórakoztatta az egyre növekvő közönséget, akik műsorukba bájosan tört magyarsággal igyekeztek bevonni az érdeklődőket. Hazai előadók is színpadra álltak, a Dunaújváros hangja tehetségkutató döntősei közül Rozner Éva, Bálint Imre és Kiss Barni bizonyították be, hogy nem véletlenül kerültek a döntőbe. Az Anyák a Hordozásért Alapítvány tornája után a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes tapsoltatta meg a közönséget. Este Korda György és Balázs Klári, valamint a Halott pénz uralja majd a színpadot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában