Bejártuk a majdnem elkészült pákozdi bölcsődét

2023.07.10. 15:30

A gyerekeket sok öröm várja a 21. századi környezetben (galéria, videó)

A nagyközség vezetése a bölcsődei ellátás biztosításával egyben új közszolgáltatást hozott létre a településen, miközben munkahelyeket teremtett. Akár heteken belül megtörténhet az átadás.

Tihanyi Tamás

Kardos Ádám polgármester a csoportszoba egyikében mondta el, hogy a helyiségek padlóját más-más színű burkolattal fedték le

Fotó: Tihanyi Tamás / FMH

Kardos Ádám pákozdi polgármester a FEOL-nak elmondta: a három bölcsődei csoportban a jövőben összesen negyvenkét kisgyerek számára lesz majd megfelelő, minden valós igényt kielégítő, korszerű ellátást biztosító hely a település központi részén. A beruházás határideje elvileg szeptember végén jár le, jelenleg a készültség 90 százalékos, most már az engedélyezési folyamatok következnek. 

A bölcsőde közel hatszáz négyzetméter alapterületű, a létesítmény három csoportszobával, tálalókonyhával, tornaszobával rendelkezik. Az önkormányzat megrendelésére az épületet úgy alakították ki, hogy a legkorszerűbb energetikai előírásoknak is megfeleljen. A rezsiárak miatt fontos, hogy nagyteljesítményű napelem került az épületre, amely így ellátja magát villamosenergiával.  

 Kardos Ádám polgármester az új bölcsőde épülete előtt, amely jelenleg kilencven százalékos készültségi állapotban van
Fotó: Tihanyi Tamás / FMH

– Az önkormányzat 674 millió forintos támogatást nyert el erre a célra, és miután a közbeszerzés sikeresen lezárult, szerződést kötöttünk a vállalkozóval és megkezdődött a munka – idézte fel a kezdeteket az épület falai között Kardos Ádám. – Most már a helyükre kerültek a napelemek, a héten megtörténhet a tűzjelző rendszer engedélyeztetése, aztán annak műszaki átadása következik, majd az épület használatbavételi engedélyét intézzük. A folyamat vége az érvényes működési engedély lesz. Azért, hogy mindezen lépések minél könnyebben megtörténhessenek, meghívtuk egyeztetésre a különböző szakhatóságokat, de tudjuk, mindig jöhetnek közbe nem várt akadályok.

A településvezető arról is beszámolt, hogy a negyvenkét férőhely megtelt. Elsősorban pákozdi gyerekeket fogadnak, de elvileg Sukoróról, Dinnyésről és Kisfaludról is tudnak felvenni kislányokat és kisfiúkat az új létesítménybe, amely – a környező települések vezetőivel való egyeztetést követően – az előzetes elképzelésekkel szemben térítési díjas lesz: ez havi 21 ezer forintot jelent az étkezési díj nélkül.

 

  Minden szempontból korszerű létesítménynek örülhetünk, hiszen három hőszivattyú oldja meg a hűtést-fűtést, elektromos kazánunk van, de még a redőnyök is elektromos módon zárhatók, nyithatók. Arra törekedtünk, hogy a bölcsődét egy teljesen új nyomvonalú úton lehessen megközelíteni, a parkolóban pedig töltőberendezés várja az elektromos autóval érkező szülőket. Akik ha beszélgetnének, időt töltenének egymással, mint ahogyan az másutt is megszokott, kellemes környezetben foglalhatnak helyet egy arra kialakított kisebb parkban. Izgalommal várjuk az őszt, igazi ünnep lesz számunkra az átadás napja, hiszen egy újabb nagy lépést tettünk előre annak érdekében, hogy Pákozd méltó legyen patinás történelmi múltjához, valamint ahhoz a helyéhez, amit a Velencei-tó partján lévő települések sorában ma elfoglal. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában