Előtérben a társadalmi kapcsolatok

2023.07.28. 15:23

Egy hétig lehet pályázni a Székesfehérvári Civil Napra

Szeptember 16-án ismét megrendezik a hagyományos Székesfehérvári Civil Napot, mely az elmúlt években komoly hagyományokat épített ki a városban. A Civil Napnak otthont adó Zichy liget idén is tökéletes környezetet biztosít majd a látogatók és a szervezetek számára egyaránt.

Hajdú Marianna

Szeptember 16-án ismét Civil Nap lesz a Zichy Ligetben. A részvétel feltételeiről Molnár Tamás környezetvédelmi és civil tanácsnok tájékoztatott

Forrás: Fehér Gábor/Fejér Megyei Hírlap

Az idei Civil Nap előkészületei sikeresen zajlottak, és a szervezők büszkén állapíthatják meg, hogy még a Covid-19 által terhelt időszakokban is megtartották ezt a fontos eseményt, hiszen a Civil Nap lehetőséget teremt egymás megismerésére, a jó gyakorlatok megosztására és az együttműködés megerősítésére – tudtuk meg a pénteki Zichy Ligetben tartott sajtótájékoztatón Molnár Tamás környezetvédelmi és civil tanácsnoktól.

Idén az önkormányzat támogatásával egy millió forintos forrásból írtak ki pályázatot a civil szervezetek számára, amelynek célja a Civil Nap felmerülő költségeinek fedezése. Az elnyert támogatással szórólapok, installációk, játékok és fellépők általi költségeket biztosítják, továbbá az áramvételi lehetőségek, sörpad-garnitúrák és bemutatkozási lehetőségek is a szervezők állják.

A Civil Nap nem csupán a közönség és a civil szervezetek közötti kapcsolatokat erősíti, hanem arra is lehetőséget ad, hogy az azonos témakörben tevékenykedő szervezetek egymás munkáját segítsék, és hálózatokat alakítsanak ki egymással. 

A szervezők a korábbi években sem csalódtak a székesfehérvári lakosság és az agglomerációból érkezők érdeklődésében, hiszen tavaly és tavalyelőtt is szép számmal vettek részt az eseményen az érdeklődők. A város polgárait továbbra is szeretettel várják, hogy csatlakozzanak a Civil Naphoz és ismerjék meg a helyi civil szervezetek munkáját, esetleg később csatlakozhassanak valamelyikhez.

A pályázati lehetőség is biztosítható a résztvevőknek az év végi működési pályázatához való csatlakozásra, így további forrásokhoz juthatnak az egyes szervezetek tevékenységei. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában