Frissen Fejérből

2023.07.20. 11:30

Szenzációs megoldás: szőlőtőkék magasodnak a fehérvári körforgalomban

Láttunk már mindenfélét nemcsak országszerte, de Székesfehérváron is: virágokat, koronát, szobrot és székelykaput is körforgalomban. Az öreghegyi megoldás azonban végképp nem mindennapi.

Szanyi-Nagy Judit

Autentikus megoldást választottak a szakemberek

Fotó: Szanyi-Nagy Judit / Fejér Megyei Hírlap

Itt ugyanis szőlőtőkék magasodnak az ég felé, stílszerűen a Fiskális és Pozsonyi utcák kereszteződésében található A szőlőműves nevű szobrot közrefogva. Nagy Benedek alkotását 2014 augusztusában avatták fel; az alak, melyet a készítő édesapja ihletett, a szőlőkötözés műveletét idézi.

– A körforgalom felújítása a 2022. őszi körforgalom-rekonstrukció keretén belül valósult meg, így viszonylag új telepítésről beszélhetünk – ezt már a szőlőtőkékkel kapcsolatban írta meg lapunk érdeklődésére Bozai István városgondnok. Hozzátette: – Az ihletet Öreghegy történelme adta, mivel – ahogy erről a jelen lévő szobor is tanúskodik – a területen már a középkorban is szőlőtermesztés folyt a növénynek kedvező klimatikus- és talajadottságok miatt. A korábbi években vadszőlő vette körbe a szobrot, azonban úgy éreztük, hitelesebb emléket állít a környék kultúrájának, ha valódi gyümölcsöt termő fajra cseréljük a dísznövényeket. 

Így tehát a körforgalomban található szőlő emberi fogyasztásra elméletben alkalmas, a szakemberek úgynevezett direkttermő fajtát választottak, azonban – hívja fel a figyelmet Bozai István – a gyakori autóforgalom következtében jelen lévő kipufogógázok miatt a gyümölcs elfogyasztása nem ajánlott, az az egészségre ártalmas lehet!

Fotó: Szanyi-Nagy Judit  / Fejér Megyei Hírlap

S hogy a területet könnyebb legyen gondozni, a geotextil lefektetése után bazalt mulcsot terítettek szét a körforgalomban. Ez egyrészt segíti a gyomszabályozást, másrészt pedig a régebbi idők szőlőművelési hagyományára emlékeztető környezetet teremt. A gondozással kapcsolatban azt is megtudtuk az ügyvezető igazgatótól: – A geotextil és a mulcs megakadályozzák a gyomok feltörését a talajból, így kézi gyomlálásra nincs, vagy csak nagyon kis mértékben van szükség, emellett a talaj párologtatását is nagy mértékben csökkenti, így külön öntözésre sincs szükség. Ültetéskor minden tőke mellé szőlőkarót helyeztünk, amely a növények megfelelő támasztásáért felel. Permetezésre – mivel a telepítés nem a gyümölcs elfogyasztása céljából valósult meg – valószínűleg nem kerül majd sor, de az esetleges komolyabb lombbetegségek kezelését mindenképpen megfontoljuk.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában