2023.11.08. 13:23
Székesfehérváron is keresztülhalad az Advent Expressz
Az egyik legszebb karácsonyi vásárba indul vonat december 9-én, méghozzá új vonalon, átszállás nélkül!
2022-ben Pécsről indult a járat a zágrábi vásárba, amely sokaknak felejthetetlen élményeket adott
Fotó: Czinege Melinda / Hajdú-Bihari Napló (illusztráció!)
Ez pedig örömhír nekünk, Fejér megyeieknek, hiszen a Budapestről induló és Zágrábba tartó járat Székesfehérváron – valamint Siófokon és Nagykanizsán – keresztül érkezik a horvát fővárosba. Az Advent Expressz névre keresztelt vonat csak advent második hétvégéjének szombatján közlekedik a MÁV tájékoztatása szerint. A Keleti pályaudvarról 6 órakor induló szerelvényre, az oda-vissza útra a felnőttek 49, a gyermekek 15 éves korig 34 euróért válthatják meg jegyüket. A cég közleménye alapján a vonaton étkezőkocsi közlekedik, ahol különleges adventi menüvel várják az utasokat.
Frissen Fejérből
- Közösen a felnövekvő generációkért, a fehérvári gyermekekért
- Dicsérjétek trombitaszóval! - folytatódik a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat
- Kigyulladt egy autó Székesfehérváron
- Szén-monoxid keletkezett egy dunaújvárosi lakás fürdőszobájában
- Gólyahír: velük gyarapodott Fejér vármegye az elmúlt napokban