Balesetveszély

2024.02.26. 19:00

Több helyen is balesetveszélyes fákat kellett eltávolítani Fehérváron

Lakossági bejelentést követően a Millenniumi út nyárfasorát vizsgálták meg a Városgondnokság munkatársai, ahol hamar egyértelművé vált, hogy négy egyed állapota balesetveszélyes.

Feol.hu

Forrás: Székesfehérvár Városgondnokság Facebook oldala

Ahogy a bejegyzésükben is olvasható volt köztük, amelyik kiszáradt, illetve gyökérnyaki korhadás is észlelhető volt egyes fákon. Utóbbi helyzet azért is különösen veszélyes, mert a járda és az úttest is közel van a fasorhoz, az elszáradt részek szél esetén rendszeresen potyognak, de a gyökérnyaki korhadás miatt ki is dőlhetnek az érintett példányok. Sajnos ebben az esetben nem maradt más választásunk, minthogy kivágják a beteg a nyárfákát.

Pénteken a Városgondnokság kollégái falhoz érő ágakat vágtak le az Ősz utca 7. számnál, ahol a lakók hívták fel a figyelmüket egy kettényílt törzsű szederfára, ami veszélyes a gyalogosokra. Ezt a fát is el kell távolítani, hiszen ugyancsak balesetveszélyes, mert szélben vagy levélbontás után a saját súlyától kettétörhet.

A Budai úton a Széchenyi iskola bejárata mellett kellett kivágniuk egy kiszáradt gesztenyefát. A Köfém Lakótelepről szintén lakossági bejelentés érkezett: itt egy olyan fűzfát kell eltávolítaniuk, aminek kidőlését már csak a mellette lévő fa akadályozta meg.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában