Középpontban a helyi szolgáltatók

2024.04.02. 14:04

Közszolgáltatói konferencia és kulisszajárás – három fehérvári vállalat munkáját ismerhetik meg az érdeklődők

2023 szeptemberében első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal rendeztek Székesfehérváron közszolgáltatói konferenciát és nyílt napot. A program második alkalmakor újabb három városi, közszolgáltatást végző céget ismerhetnek meg az érdeklődők.

Héjj Vivien

Az április 10-i program részleteit sajtótájékoztató keretében ismertette az önkormányzat és a résztvevő cégek vezetői

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Második alkalommal szervez közszolgáltatói konferenciát Székesfehérvár önkormányzata. Tavaly ősszel a Fejérvíz Zrt., a Széphő Zrt. és a Depónia Nonprofit Kft. tevékenységeit, célkitűzéseit ismerhették meg az érdeklődők, akik az egyes szervezetek telephelyein tett látogatás során testközelből is megismerhették az ivóvíz-szolgáltatás, a távhőszolgáltatás és a hulladékszállítás működését.

A hagyományteremtő szándékkal megrendezett program április 10-én Tele értékekkel – Székesfehérvár szolgálatában címmel folytatódik. Ezen a napon a Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft., a Székesfehérvári Városfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. és a Székesfehérvár Városgondnoksága Kft. szerteágazó tevékenységi körét ismerhetik meg a fehérváriak és a városba látogatók.

A közszolgáltatói konferenciához kapcsolódó sajtótájékoztatón Lehrner Zsolt alpolgármester arról beszélt, fontos, hogy a nyilvánosság is megismerje a város cégeinek hétköznapjait, azt, hogy milyen értéket teremtenek. Mint mondta, idén három, 15 éve működő cég mutatkozhat be, így most elsősorban a múlt helyett a jelen és jövő tervei, céljai kaphatnak hangsúlyt.

– Ezek a cégek a város gazdaságában is meghatározó szerepet töltenek be. Akkor vesszük észre a hiányukat, ha nem teljesítenek, ha kimaradnak a szolgáltatások. A három cég összesen körülbelül hétszáz főt foglalkoztat, mind ezer szállal kapcsolódnak a városhoz – mondta Lehrner Zsolt.

A program kapcsán Szegő Krisztina, a Székesfehérvári Turisztikai Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a Tourinform iroda gyakorlatilag folyamatos nyitvatartással áll a helyi turizmus szolgálatában. A 15 év alatt 276 ezer látogatót regisztráltak a Tourinform irodában, közhasznú feladataik között az információszolgáltatáson túl szerepel a helyi kulturális és természeti értékek ápolása, népszerűsítése is. Ennek részeként 2010 óta, közel húsz fővel működik a helyi idegenvezető hálózat.

– Arra törekszünk, hogy a városba érkezők és a helyiek részére is olyan városismereti, városnéző programokat szervezzünk, amelyekkel meg tudjuk valósítani ezt a feladatunkat – fogalmazott Szegő Krisztina, s hozzátette, 2019 óta a tevékenységük kiegészült a Sóstó Látogatóközpont, majd a Szent István Király Múzeumhoz tartozó MúzeumShop, végül 2024-ben a Vidi Múzeum üzemeltetésével, szakmai működtetésével.

Guti Péter, a Székesfehérvári Városfejlesztési Kft. ügyvezetője arról beszélt, a bemutatkozó cégek megalapítása fontos lépés volt az önkormányzatiság tekintetében, hiszen a klasszikus feladatokon túl elvárásként megjelent a szolgáltató-fejlesztő szerep ellátása is. A vállalat Székesfehérvár fejlődését ingatlanprojektek megvalósításában, ingatlanok, létesítmények üzemeltetésében segíti és több mint 10 éve ingatlanüzemeltetési, önkormányzati beruházásokhoz kapcsolódó műszaki ellenőrzési feladatokat lát el. Üzemelteti például a Sóstói Stadiont és az Alba Arénát is.

A Székesfehérvár Városgondnoksága Kft. huszonegyféle, többnyire kötelező városüzemeltetési közfeladatot lát el. Ide tartozik – sorolta Bozai István városgondnok – a zöldfelületek és parkok fenntartása, a köztisztasági feladatok ellátása és a napközis táborok szervezése is. A társaság 303,4 kilométer közutat, 17,2 kilométer kerékpárutat és 263 kilométer gyalogutat és járdát kezel, több mint 150 játszóteret tart karban, valamint összesen 3,8 millió négyzetméternyi közterületen végzik a parkfenntartók a közterületi fűnyírást a város egész területén.

Az április 10-i rendezvényen 10 és 12 óra között közszolgálati konferenciát tartanak a városháza dísztermében, valamint tematikus kiállítás nyílik az emeleti folyosón. 9-13 óráig a városgondnokság városüzemeltetésben használt munkagépeinek nyilvános bemutatására várják az érdeklődőket a Városház téren, majd 16:00, 16:30 és 17:00 órától kulisszajárás indul a Szent István Király Múzeum Rendház épületében, a Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpontban és a Hiemer-házban. A rendezvények ingyenesen látogathatóak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában