Frissen Fejérből

2024.04.21. 15:30

Mutatjuk a legjobb nyári táborokat Fejér megyében

Rajz-, programozó-, zene-, sport- és lovastábor. Csak pár alternatíva, milyen táborba küldhetjük gyermekünket a nyári szünidő ideje alatt. Érdemes több helyet is megnézni, mert az árak is igen eltérőek lehetnek.

Feol.hu

Fotó: Karnok Csaba

Lassan közeledünk a nyári szünethez, ami a diákok számára felhőtlen örömöket jelent, míg a szülők számára sokszor újabb megoldandó problémákat is. A szerencsésebb helyzetben lévőknek tudnak segíteni a nagyszülők, vannak azonban olyanok, akik nem tudják kire bízni gyermekük felügyeletét. Számukra ha megoldást nem is (hiszen egy, maximum két hétről van szó egy tábor esetében), de könnyebbséget jelenthetnek a nyári táborok, amelyek között három-négynapostól két hetes időintervallumú táborokat is találunk. Természetesen a táborok igazi haszonélvezői a gyermekek, akik ezen időszak alatt sem otthon ülnek a televízió vagy internet előtt, hanem kortársaik közt lehetnek, idejüket pedig irányított, értékes programokkal töltik.

A közösségi oldalak csoportjaiban már meg is jelentek az első tábort kereső szülői posztok. Nekik aggódniuk biztosan nem kell, már most számos táborba lehet jelentkezni. A kisebbeknek elérhetők lovastáborok, melyekben a kicsik nemcsak friss levegőn lehetnek, hanem az állatokkal való foglalkozás közben felelősségvállalást és a gondoskodás értékét is megtanulhatják. Lovastáborokban a gyerekek a lovaglás jelentette testmozgás mellett az állatok napi gondozásából is kivehetik részüket, lecsutakolhatják a lovakat, esetleg megtanulhatják a fel- és leszerszámozás csínját-bínját. Természetesen ezek a táborok is kiegészülnek kézműves foglalkozásokkal és egyéb szabadtéri játékokkal. Ebben a kategóriában szinte a bőség zavarába kerülhetünk, többségük 30–40 ezer forint környékére lőtte be árait; szervez tábort Polgárdiban az Üdvös Lovas Sportegyesület, Pátkán a Royal Rose Lovarda, valamint az Iszkai úti Lovarda, Várpalotán a Ko.rona Lovas Sport Egyesület, a Borka Lovasudvar, Fehér Patkó Lovasudvar és még hosszasan folytathatnánk a sort.

Amennyiben ragaszkodunk ahhoz, hogy gyermekünket olyan táborba küldjük, ahol a természetben lehet, kereshetünk erdei iskolát/tábort is. Itt alkalom lesz túrázásra, növényismeretre, egyszóval, ha csemeténk rajong a biológiáért, már nem is kérdés, milyen tábor való neki. A székesfehérvári Sóstó látógatóközpont is hirdet tábort, barátságos árakkal, egy hétre. A művészeti vénával rendelkező gyerekeket érdemes rajztáborba, vagy valamilyen kézműves kurzust hirdető táborba küldeni.

Mivel a mai generációk szinte már elválaszthatatlanok a virtuális tértől, ezért nem szükséges elzárkózni az ilyen jellegű táborok elől sem. A Logiscool.com oldalán találunk digitális alkotótábort, felfedező, robotika és programozó tábort is. Ezek mindegyike Székesfehérvárra van meghirdetve, áruk azonban nem tekinthető olcsónak, ötnapos turnusokat hirdetnek, nyolcvanezer forint környékén.

Mindemellett a legtöbb iskola is kínál saját szervezésű nyári tábort, valamint a sport szakkörök is tartanak nyári edzőtáborokat.

A tábor kiválasztásakor vegyük figyelembe a gyermek életkorát, a kicsiket ne vigyük túl messzi, teljesen idegen környezetbe, a nagyobbakat bátran küldhetjük ilyen helyekre is. Az árakat is érdemes feltérképezni, mert alaposan a zsebünkbe kell nyúlnunk, ha mondjuk egy átlagos egyhetes táborban gondolkodunk. A legfontosabb, hogy gyermekünk jól érezze magát és hasznosan töltse a szünidőt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában