Frissen Fejérből

2024.04.24. 14:47

Percek alatt kiürítették a mozitermet (videó, galéria)

A közel háromszáz diák percek alatt elhagyta a mozitermet, amelyet a Székesfehérvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség egy kiürítési gyakorlat részeként füsttel árasztott el. Később a pláza mögötti parkolóban nézhették meg, hogyan oltanak el a tűzoltók egy kigyulladt autót.

Feol.hu

Háromszáz diák vett részt a katasztrófavédelmi bemutatón

Fotó: Fehér Gábor / FMH

Középiskolás diákok bevonásával kiürítési gyakorlatot, tűzoltási és műszaki mentési bemutatóval egybekötött pályaorientációs napot tartott a Székesfehérvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség április 24-én Székesfehérváron, az Alba Pláza mögötti parkolóban és a Cinema City termében. A rendezvény a Katasztrófavédelem Központi Zenekarának szereplésével kezdődött, amelynek szimfonikus zenekara híres filmbetéteket és slágereket adott elő a mozi termében összegyűlt diákoknak. A rendezvényt az Országos Tűzmegelőzési Bizottság kísérte, amelynek a pályaválasztást segítő és a szakmát hirdető kisfilmjét is megtekinthették a fiatalok. A program záróakkordjaként egy gyakorlat keretében füsttel árasztották el a mozitermet, majd a diákok fegyelmezetten kivonultak. A bátrabbakat a tetőre vitték, majd onnan a tűzoltóság emelte le őket, bemutatva, hogyan is fest egy ilyen mentés. A kedvezőtlen időjárás ellenére a diákok kitartottak, és kapucnijuk mögül lesték, amint egy kigyulladt autó oltását végzik a tűzoltók. Az oltás végeztével a vállalkozó szelleműbbek is kipróbálhatták az oltást a tűzoltó tömlő segítségével.

Fotó: Fehér Gábor / FMH

– A bevásárlóközpont előírt éves tűzriadó gyakorlatát kötöttük össze a fiataloknak egy olyan rendezvénnyel, amely segít elsajátítani a helyes magatartási szabályokat rendkívüli események bekövetkeztekor - mondta Sallai László, tűzoltó alezredes, a Székesfehérvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője, aki hozzátette, olyan fiatalokat várnak a hivatásos állomány soraiba, akik egyrészt nagy segítőkészséggel rendelkeznek, másrészt olyan fizikai és pszichikai alkalmassággal bírnak, amely megfelel a tűzoltói hivatásnak. – A kollégák mind fizikailag, mind pszichésen rendkívül nagy terhelésnek vannak kitéve a mindennapokban, ezért az elhivatottság mellett nagyon fontos, hogy a jelentkező e téren is alkalmasnak bizonyuljon – fűzte hozzá az alezredes. Elmondta, hogy ugyan a jelenlegi jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy nők is elláthassanak készenléti szolgálatot, de az önkéntesek közt vannak szép számmal hölgyek is. Ők főleg a kutyás keresőszolgálat vagy a mobillabor állományát erősítik.

A nap további részében a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Szakmák utcája rendezvényébe kapcsolódtak be a diákok. A pályaorientációs fesztivál részeként műszaki mentési gyakorlatot láthattak, melynek során egy közeledési baleset szimulálására is sor került a magyar Vöröskereszt és az Országos Mentőszolgálat bevonásával. A Dog Plusz Egyesület keresőkutyás bemutatóval készült a fiataloknak, akik kipróbálhatták a füstkamrát is, valamint reanimációs gyakorlatban vehettek részt. Mindemellett tűzoltó gépjárművek és szakfelszerelések bemutatója is várta az érdeklődőket.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában