Arcanum

2024.05.21. 17:00

Fejér évfordulós emlékei

Horváth-Buthy Lilla

Nemzetiségi nap Pusztavámon

„Mintha kárpótlást akart volna nyújtani az időjárás az előző délutáni viharos szélért és esőért: ragyogó napsütés és nyárias meleg fogadta vasárnap a nyolcadik megyei nemzetiségi nap résztvevőit Pusztavámon. A fellépő csoportok fél kilenctől érkeztek az általános iskolához, majd 10 órakor Petrovics Istvántanácselnök megnyitójával kezdetét vette a gazdag rendezvénysorozat, a külön erre a célra épített szabadtéri színpadon.”  – kezdte a tudósítást az újságíró az 1984-es eseményről, mit így zárt: „Minden elismerést megérdemel a szervezők, rendezők tevékenysége, akik a csaknem 700 szereplő és a népes nézősereg elhelyezését, ellátását, az egész napos program zökkenőmentes lebonyolítását biztosították. Hosszú hónapok kemény munkája kellett ahhoz, hogy minden jelenlevő elmondhassa: méltó gazdája volt Pusztavám a 8. megyei nemzetiségi napnak. Befejezésül hadd idézzem az egyik néző mottónak is beillő gondolatát, aki a nemzetiségek tartalmas együttlétének, egymás jobb megismerésének szép példájaként említette a pusztavámi találkozót.”

Új telefonközpont Gárdonyban

„Gárdonyban pénteken üzembe helyezték az új telefonközpontot. A régit, amelyet leszerelnek, június végéig Fehérvárra telepítik, s addig –várhatóan – üzembe helyezik a városban az öreghegyi konténerközpontot is.” – hozta címlapon a hírlap tíz évvel később, 1994-ben. „Az új központ – szemben a korábbi központ mintegy 2600-as kapacitásával – 3840 távbeszélőállomás kiszolgálására alkalmas, s lehetőség van a teljesítőképességének további növelésére is –mondta el Palkovics István,a Matáv Rt. Fejér MegyeiTávközlési Üzemének a vezetője.

Palkovics István elmondta azt is: a székesfehérvári telefonhálózat fejlesztési tervének elkészítésével megbízott kft. a múlt év végén felmondta a szerződést, ezért új tervezőt kénytelenek keresni. Az üzemvezető azonban így is bízik abban, hogy tudják majd magukat tartani a határidőkhöz, s még az idei év végéig 8000-8500 új távbeszélőállomást üzembehelyeznek a városban.” – tudósított a hírlap. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában