Frissen Fejérből

2024.06.19. 14:38

Együttműködési megállapodást írt alá a két egyetem

Együttműködési megállapodást írt alá a Kodolányi János Egyetem a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel. A két egyetem a kooperáció során megosztja egymással a kiemelkedő szellemi kapacitásaikat, melynek révén a társadalom, a felsőoktatás és a tudományos közélet számára egyaránt hasznos eredményeket tudnak elérni.

Gombor Lili

Fotó: Fehér Gábor / FMH

Együttműködési megállapodást kötött a Kodolányi János Egyetem és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, melynek keretében kölcsönösségre törekszenek az oktatás, kutatás területén.

Tanárki Gábor főispán elmondta, hogy a megállapodás egy gazdasági alapon működő magánegyetem, és egy közszolgálati alapon működő állami egyetem között jött létre, melynek célja új közös képzések, programok, fejlesztések indítása. – Fontos, hogy az egyetemek egymást kiegészítve működjenek együtt, ne pedig versengjenek, annak érdekében, hogy minél magasabb színvonalon oktatott emberek kerüljenek ki az egyetemekről – fogalmazott Tanárki Gábor.

Vizi László Tamás, a Kodolányi János Egyetem rektora beszélt az egyetem több mint harmincéves múltja alatt megkötött együttműködési megállapodásokról, kiemelve, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel kötött megállapodás egy mérföldkő a Kodolányi János Egyetem életében. – Nem versengeni kell, hanem korrekt partneri viszonyt kell kialakítani, mert ezek a partneri viszonyok hozzák meg mindkét intézmény számára a jövedelmező tételeket. Tegyük össze azokat az oktatási, kutatási tapasztalatainkat, adjunk oktatókat, szakértőket a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek, ők pedig kapcsolódjanak be a mi oktatási, kutatási programjainkba – mondta el a rektor.

Kovács László vezérőrnagy, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos rektorhelyettese arról beszélt, hogy egyre kevesebb polihisztor van, sokkal jellemzőbb, hogy a tudományos pályán lévők egy adott szakterület kutatói, szakértői, ami azzal jár, hogy nagyon szorosra kell kötni az együttműködést azokkal a kutatókkal, akik valódi tudást termelnek, és ezt a tudást be kell vinni a tantermekbe. Az együttműködés aláírásával ennek teljesítésére számítanak. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában