A barátság tartja össze Csókakő és Heffingen negyedszázada kezdődött kapcsolatát

Vannak, akik azt mondják, egy párkapcsolat házasság nélkül is lehet boldog, mert nem a papíron múlik. Van ebben igazság! És ugyan jelen esetben nem házasságról, hanem két hasonló nagyságú település, Csókakő és a luxemburgi Heffingen kapcsolatáról beszélünk, ám tény, hogy nem a szerződés tartja össze őket. – Számomra az egész olyan, mint egy mese – kezdett bele a történetbe Steiner Lajosné, Lujzi, a baráti társaság vezetője. – Egy Luxeumburgban élő magyar család egyik tagja, Gémesi József, úgy döntött, idős korára hazaköltözik. Jártában-keltében talált rá a várra és Csókakőre, ami annyira megtetszett neki, hogy házat is vásárolt a faluban. Először a heffingeni szomszédait, barátait hívta sorra, hogy látogassák meg, aztán később felvetette, létesítsenek hivatalos kapcsolatot a két település között. Szerződés azonban sem akkor, sem később nem született. A két település lakói viszont papír nélkül is egyre szorosabbra fűzték a baráti szálakat – folytatta Steinerné Lujzi, aki német nyelvtudása miatt „keveredett bele” annak idején a történetbe.

A luxemburgiak és a csókakőiek eleinte évente kétszer találkoztak, minden évben kölcsönösen meglátogatták egymást. A vendégek itt voltak az első, mára széles körben nagy népszerűségre szert tett Csókakői Várnapokon is és jó néhány évig minden szeptemberben érkezett heffingeni „küldöttség”, akiket a vendéglátók sok helyre elvittek az országban az elmúlt két és fél évtizedben Esztergomtól Szegeden és Pécsen át az Alföldig és az Északi-középhegységig. Közben elindultak a heffingeni „akciók”, amelyek keretében többféle módon is segítették a Fejér vármegyei települést: adományoztak pl. számítógépeket az iskolának, bútorokat és berendezést az óvodának, a kultúrháznak, az orvosi rendelőnek, sőt a szomszédos településről, Junglinsterről tűzoltóautót is kapott az önkéntes tűzoltóegyesület. Őket aztán számos eszközzel és felszereléssel is ellátták az évek folyamán. A baráti kapcsolat egyik legnagyobb nyertesei talán éppen a tűzoltók lettek, akiket a szertár rendbetételében, bővítésében is segítettek a luxemburgiak. A csókakőiek a köszönet jeleként a szertárt – melynek oldalán tábla is hirdeti a baráti kapcsolatot – Rote Löwen-nek keresztelték (magyarul vörös oroszlán, ami Luxemburg régi zászlóján szerepelt, ma felségjelzésként használják).

– A támogatás, a segítség mindig jól jön, de hangsúlyozom, a mi kapcsolatunk éppen azért működik ennyi év után is, mert nem azért tartottuk fent, hogy minél többet segítsenek.

 És hogy ez valódi barátság, bizonyíték arra többek között az is, hogy Heffingben hosszú évek óta minden januárban megrendezik a magyar napot, ahol magyar ételeket, borokat és pálinkát kínálnak, magyar kulturális programokat szerveznek, amiken természetesen mi is mindig részt veszünk – mesélte a baráti társaság vezetője, aki azt is elárulta, a kinti asszonyok – bár eleinte a pirospaprikát a vízbe szórták és nem a zsírban pirított hagymára – ma már legalább olyan jó pörköltet és gulyást készítenek, mint az itthoniak. És – mivel közben felnőtt egy generáció – ma már az alapítók gyerekei és azok barátai is ápolják egymással a kapcsolatot, ami biztosítéka lehet a következő 25 évnek. 

A jubileumi ünnepségeket öt évente felváltva rendezik, így idén Csókakő volt soron. Májusban a pünkösdi hétvégén tartották az egésznapos programot főzőversennyel és kultúrműsorral és ekkor avatták fel a kultúrház elé és a vár alá kihelyezett, Heffingenből hozott padokat, melyeken magyar nyelvű felirat hirdeti a több évtizedes barátságot. És még az is lehet, hogy ennyi év után hivatalossá válik a kapcsolat, mert ahogy Steiner Lajosné megjegyezte, a luxemburgiak az „ezüstlakodalmon” ismét megpendítették a szerződéskötés kérdését.