Jövőre is itt a helyünk! Véget ért a Fezen (galéria, videó)

Hatalmas tömeggel zárta az utolsó napot a Fezen fesztivál, a véghajrában talán még többen voltak, mint az első napon. Fesztiválozókat kérdeztünk arról, hogy érezték magukat a négy nap alatt, és mi az, amiért jövőre is visszajönnének.

Gombor Lili

Fotó: Nagy Norbert / FMH

Szombaton utolsó napjához érkezett a Fezen, de ezt a látogatók száma csöppet sem érzékeltette. Minden színpadnál tömeg volt, csak úgy, mint a fesztivál italos- ételes standjainál, az óriáskeréknél és gyakorlatilag mindenhol, ahol valamivel megszólították a közönséget. A látogatók igen szép száma nyilvánvalóan azzal is magyarázható, hogy hétvége volt, szombaton végre az is ki tudott menni a fesztiválra, aki hétköznap dolgozott.

Fotó: Nagy Norbert / FMH

Megkérdeztük a fesztiválozókat, visszajönnek-e jövőre is, s ha igen, akkor mi vonzza őket. A többség azonnali egyértelmű igennel válaszolt, mindenképpen jönnek jövőre is, míg akadt olyan, aki nyomdafestéket nem tűrő formában fejezte ki tetszését a fesztivál iránt. Igaz, hogy videós összeállításunkba nem került be ízes véleményével, de legalább ő biztosan jól érezte magát. Voltak, akiket a fesztivál egésze magával ragadott, míg mások kifejezetten a kedvenc zenekaruk, előadójuk koncertje miatt látogattak ki a Fezenre, véletlenül sem a hideg sör miatt.

Videós és fotós tudósításunkból pedig azok is ízelítőt kaphatnak a Fezen véghajrájából, akik az utolsó napot valamiért kihagyták. Nem kell azonban bánkódniuk nekik sem, hiszen jövőre szinte biztosak lehetünk benne, hogy újra vár majd a Fezen!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában