2 órája
Táboroztat és működési költségre költ a fehérvári nagycsaládos egyesület
Önkéntes programokra, táboroztatásokra, működési költségekre költi a SZÉNA Egyesület a Családokért azt az 5 ezer dollárnyi támogatást, melyet hétfőn vehettek át egy fehérvári gyárban.
Fotó: SZÉNA Facebook oldala
5 ezer dollárt, azaz több mint 1 millió 700 ezer forint adományt vehetett át augusztus 12-én, hétfőn a SZÉNA Egyesület a Családokért a Xomox Magyarország Kft székesfehérvári gyárában. Több más szervezet is részesült a CRANE Fund for Widows and Children szervezete támogatásában, melyről Bálesné Elekes Rita, az egyesület vezetője a feol.hu-nak elmondta:
– Több éve támogatja a CRANE a szervezeteket, sőt, a fehérvári gyáron keresztül évek óta jönnek önkénteseik is hozzánk segíteni. Harmadik éve kapunk tőlük támogatást, melyet ezúttal önkéntes programokra, táboroztatásokra, működési költségekre költünk – egyszóval bármire, amire a szervezetünknek éppen szüksége van.