Kicsik és nagyok ropták az ARTE Táncházában (Galéria és videó)

Kézműves foglalkozás, népi gyermekjátszó, csikóbál, tánctanítás és táncházi mulatság – elindult az Alba Regia Táncegyesület új évada a Malom utca Táncházban szombaton. Gyermekek és felnőttek kapaszkodtak egymásba és sajátították el ügyesen a képzett táncosok mutatta lépéseket.

Gombor Lili

Fotó: Gombor Lili / FMH

Kézműves foglalkozással, csikóbállal, felcsíki tánctanítással és táncházi mulatsággal indította az új évadot Németh Gergővel az Alba Regia Táncegyesület szombaton a Malom utcai Táncházban. Pörögtek a szoknyák, koppantak a cipősarkak, kicsik és nagyok táncoltak együtt a Galiba zenekar játszotta népi dallamokra. A tánclépéseket az együttes oktatói és fiatal tagjai segítettek elsajátítani mindenkinek, ami láthatóan igen szépen sikerült is, hiszen alig fél óra leforgása alatt számtalan lépést és formációt táncoltak el közösen kezdők és profik.

Fotó: Gombor Lili / FMH

Az évadnyitó a legkisebbeknek szóló foglalkozással indult, amelyen a gyerekek őszi terménydíszeket készíthettek Szalóki Erika vezetésével, majd Bókáné Zemancsek Edittel a Dombon törik a diót népi gyermekjátszó mozgatta át a fiatalokat, akik kiapadhatatlan energiájukról tanúságot téve lelkesen csatlakoztak az esti Csikóbálhoz is, ahol a négyévestől a tizenhat évesig majd' minden korosztály képviseltette magát. Sőt, a felnőttek sem állhattak ellent a népi ritmusoknak, így ők is csatlakoztak a táncosokhoz. A Csikóbál házigazdája az Alba Regia AMI Derce csoportja volt, akik készséggel és elképesztő magabiztossággal tanítgatták a tánclépéseket. A kiváló hangulatú este nem egyhamar ért véget, hiszen délután öt órától egészen kapuzárásig, azaz hajnali egy óráig tartott a tánc, amely a résztvevők létszámát figyelembe véve nem kis sikerrel zárult. 

Az Alba Regia Táncegyesület a Malom utcai Táncházban hónapról hónapra megrendezi hagyományos táncházait az alkalmakhoz illő kézműves foglalkozásokkal, népi gyermekjátszókkal, tánctanítással és zenés, táncos mulatsággal.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában