Mikrofontól a keresztig - Beszélgetés Bakonyi Istvánnal és Bokányi Zsolttal

Bár a kötet még 2017-ben jelent meg, a székesfehérvári református közösség előtt szombaton, a Református Nap keretében mutatták be. A könyvbemutató apropóján beszélgettem a kötet szerkesztőjével, Bakonyi István József Attila-díjas irodalomtörténésszel és Bokányi Zsolttal, hiszen a könyv az ő történetét hivatott feldolgozni.

Bakonyi István és Bokányi Zsolt, ismerőseinek csak Boka, jól ismerik egymást, hiszen évek óta ismerik egymást, még a Vörösmarty Rádióból, ahol Boka és István sokszor beszélgettek egymással. A Mikrofontól a keresztig című kötet vázát e beszélgetések képezik, tulajdonképpen egy interjúkötetről van szó.

– A könyv alapvetően a megtérésemről szól. Arról, hogy honnan jött ez az ember, én milyen utat járt be. A megtérés pillanatairól, a találkozásról, és arról, hogy kin és min keresztül jöttek azok impulzusok, amelyek végül elvezettek istenhez és a református közösséghez – meséli Boka, aki rögvest hozzá is teszi, hogy a kötet nem róla szól. – Hát dehogynem – veti közbe István. – Igen, végül is, de a könyv arra próbál rámutatni, hogy Isten hogyan lép be egy ember életébe – mondja Boka, amelyet István azzal egészít ki, hogy ez a történet azért is különösen érdekes, mert egy olyan ember útját járja végig, aki korábban tökéletesen távol állt Istentől, a vallástól, amiben az is szerepet játszott, hogy Boka zenész, és a rockzene és a könnyűzene teljesen más világ.

– Engem az érdekelt elsősorban Boka történetében, hogy ezt az utat hogyan lehet bejárni, ugyanis ebben az esetben a teljes tagadásból a teljes elfogadásig vezetett egy ember útja. Azért voltak az életedben olyan periódusok, amikor szerintem meg sem érintett téged ez a szellemiség – fordul István Bokához, aki azt mondja, igen, akkoriban valóban távol állt tőle minden teizmussal kapcsolatos dolog. – Úgy voltam vele, hogy ha egyszer majd én találkozom egy pappal, akkor megmondom neki, hogy mi a világ. Aztán másként lett, Isten megmutatta nekem, milyen vagyok én és a világ.

A kötetben szerepel két nagyon fontos ember, Somogyi László lelkész és Agyagási István, a sárbogárdi református gyülekezet lelkipásztora. És egy harmadik személy, akivel tulajdonképpen az én történetem elkezdődött – meséli Boka. – Ő Tormási Ferenc, aki a Hit Gyülekezetének tagja volt, gipszkartonozóként dolgozott a lakásomban, miközben a létra tetejéről mondta az Igét. Öt napig járt hozzánk dolgozni, és gyakorlatilag folyamatosan evangelizált. Az ötödik napon pedig, hát, voltak már bennem kérdések... A munka elkészülte után odamentem a feleségemhez, s mondtam neki, hogy milyen gondolatok kavarognak bennem, mire ő adott egy gyerekeknek szóló képes Bibliát, hogy olvasgassam. Míg nem egy nap éppen a Fejér Megyei Hírlapot olvastam – amelynek ma már újságírója vagyok – , és volt benne egy kis hirdetés, azzal a címmel, hogy A 21. század embere és a Biblia találkozása – Somogyi László előadása a székesfehérvári könyvtárban. Nekem akkor az volt odaírva, hogy „Zsolt, menj el erre az alkalomra!”. Az Úristen így lökdösött, munkálkodott, én pedig elmentem erre az előadásra, akkor találkoztam először Somogyi Lászlóval. Meg is szólítottam, s elmondtam neki mindazt, amelyen akkor keresztülmentem a hitemet illetően. Kérdeztem tőle, hogy akkor most hogyan tovább, mire ő azt felelte, hogy „A lehető legjobb kérdés tetted fel, a hogyan tovább kérdését”. Így indult el a közös lelki építkezésünk – emlékszik vissza Boka, miközben én azt a kérdést kezdem firtatni, hogy milyen út vezetett a teizmustól a kereszténységig és a reformátusokhoz.

– Ha ott éppen nem egy református lelkipásztorral találkozom, hanem egy katolikussal vagy evangélikussal, akkor lehet, hogy most katolikusként vagy evangélikusként ülnék itt. Amikor a hit kérdésével komolyabban elkezdtem foglalkozni, nem volt releváns, hogy az a hívás, amelyet meghallottam, engem a reformátusokhoz vagy a katolikusokhoz vezet-e. A mennyországba nem úgy fogunk bekerülni, hogy ez katolikus, amaz pedig református. Ezt egy nagyon fontos dolognak tartom. Először el kell kezdeni nemcsak olvasni, hanem tanulmányozni a Bibliát ahhoz, hogy elkezdj gondolkodni a felekezetek közti különbségekről. Isten egy lökést adott egy bizonyos irányba, de én akkor még nem tudtam, hogy ez most akkor református vagy katolikus, és a többi. Nem én választottam, ugyanakkor a mai napig komolyan foglalkozom a felekezetek közötti különbségekkel, amelyekkel korábban nem: volt nekem a rock and roll, volt Elvis, a minden, és aztán egyszer csak Isten meg akart menteni, s ki is mentett az életem nagy mélységéből. Korábban teljes mértékben a rock and roll életérzésének rendeltem magam alá, mondhatni, hedonista életvitelt folytattam. Isten segített egyensúlyba kerülni – meséli Boka, hozzátéve, hogy vannak azért a könyvben olyan sztorik, amelyeket már nem vállalna fel, tehát, nem követné el mindazt, amit hajdanán. Ilyen például az Ördögi út című lemeze, de mint mondja, az az életforma, amelyet akkoriban élt, ma már távol áll tőle. Viszont az addig vezető út sem volt könnyű – mondja István, hozzátéve, hogy ő is református, csak ő Bokával ellentétben református neveltetést kapott. 

– Ennek ellenére volt olyan időszak az életemben, amikor egy kicsit „kikonfirmálódtam”, de aztán újból visszataláltam. Nekem a gyökereim mindig fontosak voltak, így a lelki építkezés nekem könnyebb volt, mint Bokának, aki akkoriban elsősorban zenész volt.

Pilinszky János mondta, hogy ő nem katolikus költő, hanem költő és katolikus. Ebben pedig nagy igazság rejlik – mondja István, rávilágítva arra, hogy az istenről való beszédhez nem feltétlenül kell magunkat pozicionálnunk más egyéb összefüggésekben is. 

Isten azonban olyan létező, amelyről még mindig nem nagyon tudunk beszélni, s természetesen, amikor az embernek a hitével először dolga akad, akkor felmerülnek benne kérdések, esetleg kétségek, amelyekkel Bokának is meg kellett küzdenie. Boka szerint ott tévedünk el, amikor megpróbáljuk megmagyarázni a megmagyarázhatatlant. – Válaszokat nemhogy én, nálam sokkal nagyobb emberek sem tudnak. A hit összefüggésekre világít rá. Az emberi elme elkezdi elhitetni magáról, hogy ő az abszolút. Amikor elkezded elhinni, hogy mindent tudsz és mindent jobban tudsz, kizárod annak a lehetőségét, hogy van egy fölötted álló hatalom. A hit a nem látott és nem ismert dolgokban való meggyőződés. A hit nagyon nehezen megfogható és megmagyarázható, olyannyira, hogy nem tanulható. Olyan nincs, hogy megtanulok hinni. A hit a Szentlélek munkája, amely bennem zajlik. Meg lehet próbálni észből megoldani, de nem fog menni, mert tudni valamiről nem ugyanaz, mint hinni valamiben – mondja Boka, akinek meglátásaira helyelőleg bólogat István is, aki hozzáteszi, hogy tele vagyunk olyan fogalmakkal, amelyeket nem hétköznapi valójukban látunk. – Csak, hogy két példát említsek: szeretet, hűség. Elvont fogalmak, csakúgy, mint Isten. Ugyanakkor az emberben van egy törekvés arra, hogy a láthatatlant láthatóvá tegye. A tudomány mára már talán Jézus kereszthalálát is bizonyította, gondoljunk csak a torinói lepelre – világít rá István.

Bokának nincs szüksége ilyen jellegű bizonyítékokra ahhoz, hogy tiszta hittel forduljon Isten felé, akinek hívó szavát sohasem késő meghallani. Bár az Isten felé fordulás pillanatáig rögös út vezette, amelyek egy részéről a könyvben szintén olvashatunk, nem egy életrajzi kötetről van szó, hanem egy tanúságtételről, arról, hogy bármilyenek is legyenek körülményeink, bárhonnan is érkezzünk, Isten szeretettel fogad mindnyájunkat. Az élő Istenbe vetett hit pedig megváltoztatja életünket.