Arcanum

16 órája

Fejér évfordulós emlékei

Bagotai Zsanett

Ugrott az aranyóra

 Komoly veszteség érte a székesfehérvári, Kossuth utcai óra-ékszerüzletet. Ugyan csupán egyetlen óra tűnt el, az viszont egy színarany Rolex volt, így a kár 250 ezer forint. Betörtek a móri, Wekerle utcai műszaki boltba is, ahonnan két telefont akart elvinni a tettes, T. István budapesti lakos, de az arra járó rendőrök rajtakapták és őrizetbe vették. Alapos a gyanú, hogy T. -nek köze van több más, Móron és a környéken elkövetett betöréshez is - olvashatták az 1994-es Fejér Megyei Hírlap Krimikrónikájái között.

Felemás intézkedés?

 Tegnaptól azonnali rendelettel bevonta a kormány az üzletekben levő összes pirospaprikát, amely várhatóan 7-10 napos hiányt jelent majd. A hatóságok megvizsgálják a készleteket, és gondoskodnak arról, hogy az üzletek polcaira csak hamisítatlan paprika kerüljön. — Úgy érzem, egy kicsit megint átestünk a ló túlsó oldalára — vélekedett Simon Pál, a Bakony Füszért Rt. kereskedelmi igazgatója. — Felemásnak tartom az intézkedést, ugyanis nem tudjuk, hogy a következő napokban ki mit fog csinálni, hogyan és mikor vizsgálják meg a készleteket. Ráadásul a szenynyezett paprika több, mint 90 százaléka nem a klasszikus nagykereskedelmi forgalomból került piacra - számolt be az 1994-es Fejér Megyei Hírlap az intézkedésekről.

Európa-bajnoki után 

Arany Gábor személyében először vett részt fehérvári versenyző a mountain bike Európabajnokságon. Az országban még csak gyerekcipőben járó sportág éllovasai Franciaország Metabief városában álltak rajthoz, és Arany a profi junior kategória 24 ország 210 versenyzőjével küzdött a helyezésekért. Sajnos bukás miatt megsérült a kerékpár fékrendszere, így csak nagy nehézségek árán tudott versenyezni, s végül a 96. helyen érkezett célba - olvashatták az 1994-es Fejér Megyei Hírlap sportoldalának hasábjain a sport szerelmesei.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában