Világbajnoki arany is csillant!

2 órája

Szívből táncoltak és mindent beleadtak a versenyen

Komoly szakmai elismerést jelent az Alapfokú Művészeti Iskola Tendance csoportja és a Princess Tse táncosainak sikere a horvátországi Novaljában megrendezett Világbajnokságon. Szívüket is beleadták!

Bokányi Zsolt

Szívüket kitették a sikerért.

Fotó: Radnai Zoltán

Szívvel, lélekkel, és hatalmas akarattal mutatták meg, mit tudnak a parketten a táncosok. Néhány napja rendezték meg ugyanis az IBFF Világbajnokságot – FIT KIDS IBFF vagyis akrobatikus látványtánc kategória – Horvátországban, ahol több mint 4000 táncos indult el. Korábban már írtunk az előkészületekről, és többek között a sárbogárdi táncosokról is, akik kemény megmérettetés után, végül kvalifikációt szereztek az induláshoz. 

Szívesen táncoltak!
Szívvel, lélekkel, együtt! 
Fotó: Radnai Zoltán

A Tehetség AMI két tanára Dudás Patrícia és Radnai Zoltán tanítványai nagyon szép eredményeket értek el, amiért végtelenül hálásak táncosaiknak, szüleiknek és támogatóiknak. Első alkalommal vettek részt egy ilyen megmérettetésen, és több eredmény mellett máris csillant az arany és az ezüst érem is táncterem fényében. 

A szülők is együtt izgultak majd örültek a táncosokkal a versenyen! 
Fotó: Radnai Zoltán

Az 5 napos rendezvény és verseny alatt szereztek 4 világbajnoki címet és három ezüstérmet különböző műfajokban. A Princess Tse és Radnai Zoltán Tehetség AMI Tendance csoportjának eredményei:
 

Szólótáncokban:

  • Ács Flóra két kategóriában is indult az egyiknél első helyen végzett a másiknál 2. helyen
  • Nagy Lilla 1. helyzés egy szoros versenyben a Csehek és Szlovákokkal szemben
  • Gergely Zsófia 1. helyezés (Princess TSE és Tehetség AMI)
  • Budai Antal Loretta 2. helyezés (Princess TSE)
  • Májer Diána 6. helyezés (Tehetség AMI)
  • Horváth Napsugár Nóra 9. helyezés (Princess TSE)
  • Horváth Nóra Boglárka 11. helyezés (Princess TSE)
  • Varga Vanessza 11. helyezés (Princess TSE)
  • Végi Zsófia 12. helyezés (Princess TSE)

 

Formációkban: 

  • Mulan 1. helyezés Mazsorett kategóriában (Princess TSE-Tehetség AMI)
  • MÁTRIX 2. helyezés Open kategóriában (Tehetség AMI)

Rengeteg kategória és műfaj képviseltette magát a különböző nemzetek színeiben, így kimondottan látványos és izgalmas verseny zajlott a kis tengerparti városban. Radnai Zoltán elmondta: – Nagyon büszkék vagyunk a lányainkra és izgatottan várjuk az új versenyszezont, ahol izgalmas új koreográfiákkal is készülünk. A versenyt követően a tengerparton boldogan ünnepeltünk és táncoltunk, egymás nyakába borulva adtuk hálát, hogy ilyen eredményes és tehetséges tanítványaink vannak. Hatalmas köszönetet szeretnénk mondani támogatóiknak, akik hatalmas segítséget nyújtottak ahhoz, hogy kijuthassunk a Világbajnokságra.


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában