Csőtörés nehezíti a hétvégét

1 órája

Várható volt, de a korábbi vezetés nem foglalkozott vele, most itt a baj

Miközben zajlik a szüreti felvonulás, egy csőtörés nehezíti a lakók életét a településen

Bokányi Zsolt

A polgármester is megtekintette a munkákat

Fotó: az önkormányzattól

Vannak akik éppen a remek hangulatú, és nagy létszámú szüreti felvonuláson vesznek részt Abán, de vannak olyanok is, akik éppen egy csőtörés okozta problémát próbálnak orvosolni, nem kis energiát ráfordítva a munkára!

Várható volt a baj
3.5 méteren kell cserélni a vezetéket
Fotó: az önkormáyzattól

A település új polgármestere már a szakemberekkel együtt megtekintette a helyzetet, és szomorúan állapította meg, sajnos az előző vezetés által elhanyagolt és el nem végzett feladat, újabb kihívás elé állítja a települést. Képliné Molnár Ildikó elmondása szerint, már korábban jelezték az előző polgármesternek, hogy baj lehet ezen a szakaszon a vízvezetékkel, de megoldás nem született a problémára, így most a Rákóczi utca – Kossuth Lajos utca kereszteződésben a vízelvezető feltárása zajlik, ahol ezen a napon tetőzött a probléma csőtörés formájában. A vezetéket 3,5 méter hosszban kell cserélni, a kivitelezés és a munkavégzés a lehető leggyorsabb ütemben zajlik, nagy reménység szerint minél előbb rendeződik majd helyzet a területen. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában