Aurora Borealis

2017.11.01. 11:00

Ők, az erőszak gyermekei – Mészáros Márta filmje fájdalmas témát dolgoz fel

A kacskaringós történet végén fény derül a titokra, és az Aurora Borealis is végigsimogatja az égboltot.

Szabó Zoltán

Törőcsik Mari ezúttal is kitűnő, színészi jelenléte nagyon erős

Fotó: Vertigo Média

Addig azonban hosszú utat kell megtenniük a szereplőknek és a nézőknek is. Átbotorkálva több évtized történelmén, borzalmas és időnként azért derűs epizódokon, beleütközve elhallgatott igazságokba, hazugságokba, feledni akart, de elfelejthetetlen fájdalmakba. Az Aurora Borealis – Északi fény rendezője, Mészáros Márta 85 évesen forgatta le legújabb filmjét. Egy hölgy esetében általában nem illendő a koráról beszélni, azt azonban ő sosem tagadja, és dicséret illeti, hogy belevágott ebbe a fájdalmas, de filmre kívánkozó történetbe. Ráadásul régóta ugyanarról beszél. Azokról a történelmi traumákról, amelyek egy életre meghatározzák az emberek, családok sorsát, döntéseit, generációk egymáshoz való viszonyát, identitásukat. A nők kiszolgáltatottságáról végletes helyzetekben. S persze az ötvenes évekről, hiszen tudjuk, ez a korszak és annak hatása meghatározó a rendező életművében.


Wunderlich József (Ákos) és Törőcsik Franciska (a fiatal Mária) az egyik jelenetben
Fotós: Vertigo Média

Ráérősen, ha úgy tetszik, hagyományos stílusban szövögeti filmjét Mészáros Márta, két idősíkban mozgatva a szereplőket.

Nyitányként a mai idős Máriát látjuk, aki egy levél, hír hatására kómába esik. Bécsben élő, ügyvéd lánya, Olga hazautazik hozzá, és kutatni kezdi, mi okozhatta anyja rosszullétét. A másik síkon az ötvenes évekbe csöppenünk, ahol a fiatal Mária szerelembe esik egy kitelepített nemesi származékkal. Úgy döntenek, Ausztriába szöknek, de a határon elkapják őket a szovjet katonák. (Ausztria 1955-ig a szovjet zónába tartozott, bár jobb, ha ezt megszállásnak nevezzük.) Máriát, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne, többen is megerőszakolják... Máig sem lehet tudni, hogy hány olyan nő van, aki cipelte-cipeli magával ezt a terhet, és hány olyan leszármazott, aki az erőszak gyermeke, szovjet katona az apja.

Súlyos, szívszorító téma, és mi kíváncsian figyeljük, hogyan alakul Mária élete, fel tudja-e fejteni a titkot Olga, aki egyre inkább azzal a kérdéssel szembesül, hogy valójában kicsoda is ő. A forgatókönyv és a rendezés azonban nem mindig segít minket. Időnként el-elkanyarodik a történet, leül, máskor túlságosan siet, elnagyolt lesz, és a jól ismert filmes sablonok használatának sem örültem túlságosan. Egy-két szereplő – Olga férje vagy fia – sem tett hozzá semmit az egészhez, inkább felesleges „toldaléknak” tűnnek, mint ahogy Cserhalmi György nyúlfarknyi jelenete is inkább talán a rendezőnek volt fontos.

Tóth Ildikó (Olga) és Törőcsik Mari (az idős Mária) kettőse
Fotós: Vertigo Média

Az idős Máriát Törőcsik Mari alakítja, akinek olyan erős a színészi jelenléte, hogy azonnal a hatása alá kerülünk. A fiatal Mária szerepében Törőcsik Franciska látható, aki hol sugárzóan erős, hol pedig nem túl hiteles. Hármójuk közül talán Olga szerepe a legkevésbé kidolgozott, Tóth Ildikó játéka mégis érzékeny és pontos. Azt nem nagyon értem, hogy miért a lengyel Piotr Sobocinski Jr. volt az operatőr, hiszen ebben a szakmában igencsak erős a magyar mezőny. Ráadásul a fényképezés, a beállítások inkább hasonlítanak tévéfilmre, mint mozis nagyjátékfilmre.

Törőcsik Mari ezúttal is kitűnő, színészi jelenléte nagyon erős
Fotós: Vertigo Média

Nem hibátlan az Aurora Borealis – Északi fény, de az elnagyolt részletek, a néha döcögő ritmus, botladozó párbeszédek ellenére érdekes film. Mészáros Márta rutinosabb annál, mint hogy selejtet csináljon. A téma pedig kellőképp izgalmas ahhoz, hogy a hibákat ellensúlyozza.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában