Nem csak szórakoztatás

2018.02.27. 14:00

A Boka Akusztik Band együttes tagjai a közönség lelkét is keresik

A Sárga Taxi, a Boka és a Klikk, valamint egyéb formációk után, mellett nemrég megszületett a finomabb, csöndesebb Boka Akusztik Band.

Bokros Judit

A Boka Akusztik Band tagjait összehozta az élet, a folyamatos változás Fotó: Kutassy Csaba

Igényes, őszinte, letisztult zenét kínál a Boka Akusztik Band, Bokányi Zsolt legfrissebb formációja. Bokányi Zsolt, a Boka Akusztik Band vezetője. A tapasztalt zenész négy társával nemrég hozta létre az Akusztikot, amellyel először A magyar kultúra napjához kapcsolódó rendezvényeken léptek föl. A zenekar legközelebb Móron lép fel, ahol Bakonyi István íróval közösen zenés, verses estet rendeznek.

A rádiós műsorvezetőként is ismert Bokányi Zsolt, alias Boka több mint húszéves zenei múltat tudhat már a háta mögött. Ez idő alatt volt az éjszaka „császára”, a rock and roll fehérvári fenegyereke, aki először a Sárga Taxi zenekar, majd 2012-től a Boka és a Klikk frontembereként képviselte a széles közönség körében népszerű zenei műfajt. Időközben azonban élete, a világhoz való hozzáállása szépen lassan átalakult, s ez a fokozatos formálódás mára a zenében is megjelent. Létrejött ugyanis a Boka Akusztik Band, amely először A magyar kultúra napja apropóján mutatkozott be a fehérvári, aztán pedig a gárdonyi közönségnek helybeli rendezvényen. Az új irányvonalról, zenei stílusról Boka így beszélt.

– Itt a dalokkal már nem a szórakoztatás a cél elsősorban, hanem az elgondolkodtatás. Igényes, őszinte, letisztult zenét szeretnénk közvetíteni, amelynek a gondolata régóta ott mocorgott bennem és a többiekben is! Kellett azonban egy lelki érettségi szint ahhoz, hogy a rock and rollt úgymond le tudjam tenni. Ám ez nem jelenti azt, hogy végleg megváltam tőle, mert igény esetén az új formációval szívesen fellépünk egy-egy rendezvényen Boka Boogie Bandként. Viszont most már tényleg nem ez az elsődleges irány.

A Boka Akusztik Band tagjait összehozta az élet, a folyamatos változás Fotó: Kutassy Csaba

 

– A megtérésed, Isten felé fordulásod – amelyről Bakonyi István íróval közös kötet is született – mennyiben játszott szerepet az átalakulásban?

– Ez a megtérés egy hosszú folyamat volt, ami 2008-ban kezdődött. Nem egyik napról a másikra történt, és nem voltak meghatározó események, „ufoélmények”. Egészen egyszerűen valaki felnyitotta a szemem, és segített abban, hogy Isten felé forduljak, hogy egyáltalán fölmerüljenek bennem kérdések róla. Meggyőződésem, hogy az Úristen egyszercsak bejelentkezett az életembe, amelyben egyébként korábban is jelen volt, de nem vettem észre. Mára viszont teljesen a napjaim részévé vált, és időközben arra is rájöttem, miért nem illik a rock and roll életforma a keresztény életformához. Most már tudom, miért is nem passzolnak össze – például azért, mert egy szombati buli után is oda kellene érni időben az istentiszteletre. Ez az egész egy folyamatos változás, ami a zenében is megmutatkozik.

Most már a közönség lelkét is keressük, nem csupán szórakoztatunk. Viszont nagyon fontos, hogy egyáltalán nem téríteni akarunk a zenénkkel.

Vannak azonban bizonyságtevő versmegzenésítések a repertoárban, de senkit nem szeretnénk erőszakkal meggyőzni arról, hogy legyen hívő, keresztény.

– Hogyan jöttek össze a zenekar jelenlegi tagjai?

– Mindenkit ismerek innen-onnan, egyedül a gitáros Tóth Péter a kakukktojás, vele a rádión keresztül kerültem kapcsolatba. Csorba Péterrel lényegében 2002 óta játszunk együtt, Mits Mártonnal pedig rég ismerjük egymást, de nemrég jöttünk rá arra, milyen sok közös gondolatunk van. Farsang Gergő az ő tanítványa. Az a jó, hogy ezúttal nem én kerestem az embereket magam köré, hanem mindenki szépen lassan bekerült a látóterembe.

Igényes, őszinte, letisztult zenét nyújt
Fotós: Kutassy Csaba

– Milyenek voltak a visszajelzések az első koncertek után?

– Az akusztikkal Bakonyi István irodalomtörténésszel közösen léptünk föl először, ő verseket szavalt, s mi ezeket kísértük. A tapasztalatok szerint ez így együtt szépen működött, viszont Istvánnal csak alkalmanként szerepelünk majd. A repertoárban saját dalok, illetve igényes feldolgozások lesznek például Zorántól, Stingtől, Eric Claptontól. Ám régi Sárga Taxis dalokat – a többi között a Csodalány, a Keskeny úton járok – is átírunk az új hangulat szellemében. A számokon több zenei stílus és a zenészek különböző előadásmódja is érződik, ettől lesz egészen sajátos ízük. A következő koncertünk február 28-án, szerdán 18 órakor lesz a móri Lamberg-kastélyban. Itt ismét Bakonyi Istvánnal közös zenés, irodalmi estet tartunk, amelyen bemutatjuk A mikrofontól a keresztig című könyvet is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában