közvetítendő érték

2018.02.14. 09:00

Mozgalommá vált a Fehérvári Versünnep versenye

Kilencedik alkalommal rendezik meg a Fehérvári Versünnepet, amelynek az a célja, hogy felfedezzék, segítsék a tehetséges, versszerető fiatalokat.

Gábor Gina

versünnep

Fotó: Fehér Gábor

A versenyre március 5-ig várják a 9-13. osztályos diákok jelentkezését. Ezt tegnap sajtótájékoztatón jelentette be Spányi Antal megyés püspök, Cser-Palkovics András polgármester és Hagymásy András, a Fehérvár Médiacentrum vezetője. Spányi Antal arról beszélt, hogy a versünnep a kiemelkedően fontos városi események egyike. Az irodalmi művek minden embert képesek megszólítani

– ám ezúttal a versek a fiatalokat gazdagítják.

A verseny több intézmény összefogásával jön létre évek óta: hiszen az egyházmegye, az önkormányzat, a médiacentrum, a fehérvári színház és a Szent István Művelődési Ház vesz részt a megrendezésében. Cser-Palkovics András az összefogás jelentőségén túl arról beszélt, hogy ez a verseny több szempontból is értéket nyújt. Egy-egy vers választásánál meg kell fogalmazni a világról alkotott véleményünket, de az fontos, miként lehet a gondolatot közvetíteni. Érték, hogy a felkészülés elmélyíti a tanár-diák kapcsolatot, de visszajelzést is ad a fiataloknak, akiket mentorprogrammal segít a Vörösmarty Színház. A versünnep ma már több egy versenynél: mozgalom, amelyben a tehetséggondozást nyári táborozás szolgálja.

Spányi Antal, Cser-Palkovics András és Hagymásy András a sajtótájékoztatón Fotó: Fehér Gábor

Hagymásy András hozzátette: a fehérvári és az egyházmegyei iskolák diákjait várják, de azok is jelentkezhetnek, akik más településen tanulnak, de az állandó lakhelyük Fehérváron van. További információk a versünnep honlapján találhatók. Az első elődöntő március 10-én lesz.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában