Szegfű, gereblye és tulipán

2018.03.26. 10:49

Misi Mókussal közös húsvéti készülődés Lovasberényben

Tojásfestéssel és árny-bábjátékkal hangoltak szombat délután a közelgő ünnepre a Róna József Művelődési Ház és Könyvtárban.

Majer Tamás

Ottjártunkkor Horváthné Elbert Mária szervező éppen a gyerekek között tüsténkedett. Egy hagyományos tojásfestő eljárásra, az írókázás elsajátítására nevelte őket. A kis bot vagy ágacska végére erősített lyukas tölcsérbe méhviaszt kell tölteni, amely onnan melegítés hatására lassacskán kifolyik. Remekül lehet vele mintákat rajzolni a tojásokra. A szegfű, a gereblye s a tulipán motívumot is szívesen választották a lurkók.

Hagyományos és modern tojásfestést is tanulhattak a résztvevők Fotó: Pesti Tamás/Fejér Megyei Hírlap

A kisebbek asztalánál tojásból nyúlfiak és nyúlleányok készültek, aki viszont modernebb vívmányra vágyott, az belefolyhatott a körömlakkos tojásfestés szépségszalon hangulatot árasztó technikájába.

A délután az Árnyas Mesék Társulat Misi Mókus kalandjai előadásával zárult. Nagy izgalommal gyülekezett az aprónép, szüleik kezét türelmetlenül ráncigálták a könyvtár irányába. Amikor végre kinyílt a tudás kapuja, örömmel zúdultak be a kicsik a terembe, hogy megtudják, miféle kalamajkába került Misi Mókus.

Három éve működik a lovasberényi Árnyas Mesék Társulat Fotó: Pesti Tamás/ Fejér Megyei Hírlap

Az előadás után a lassan elcsendesülő művelődési házban Bondor Zsuzsával és Bódog Gáborral beszélgettünk. A színházi játszó-alkotó csapat amolyan családi vállalkozás. Bondor Zsuzsa korábban játszott a Teatro Capriccioban és a Zugszínházban is. Részint e színházcsinálás újbóli szárba szökkenése az Árnyas Mesék Társulat. Három éve, már a kezdetekkor gyerekdarabok létrehozását tűzték ki célul maguk elé. Egyre több külső segítséget, szakmai hozzájárulást kapnak. Időközben csatlakozott hozzájuk a szintén lovasberényi bábos, Jakab Anna is, akivel közösen készülnek a nyári, agárdi Ütős Fesztiválra. A Misi Mókus kalandjai előadásuk bábjainak és háttereinek elkészítésében Makhult Gabi volt nagy-nagy segítségükre.

 

A bábszínház, az árnyjáték, sőt a keleti technikák is izgatják fantáziájukat. Eggyel korábbi elődadásukban, a Micimackóban japán metszeteket használtak háttérként, és taoista értelmezési irányt szabtak Milne történetének.

A Misi Mókus kalandjai című előadásuk színes árny- és fényjátékként írható le. A kéz- és bábjáték felvonultatása mellett a színészek olykor testi valójukban is megjelentek. Szép volt, ahogy egy ízben a Bondor Zsuzsa megformált alak szinte észrevétlenül úszott be a vászonra, ott már áttetsző plexibábként élte tovább jelenetét a leányhős.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában