Gratulálunk!

2018.04.21. 15:52

Baráth Eszter a Fehérvári Versünnep idei első helyezettje

Tizenkét ifjú versmondó bizonyította rátermettségét szombaton délelőtt a IX. Fehérvári Versünnep döntőjén, a Városházán.

Bokros Judit

Fotó: Simon Erika / ÖKK

Izgatott családtagok, barátok, felkészítő tanárok és egyéb érdeklődők töltötték meg a Városháza dísztermét, ahol az újabb versünnep döntője zajlott.

A zsűriben Tornyai Gábor plébános, Závodszky Noémi színművész, Kubik Anna színművész (a zsűri elnöke), Bobory Zoltán, a Vörösmarty Társaság elnöke és Vakler Lajos szerkesztő-riporter foglalt helyet. Bemutatásuk után Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte a közönséget, majd megkezdődött a verseny.

Az első szavaló Jenei Márton volt
Fotós: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A középiskolás fiatalok rövid bemutatkozó filmjük után léptek színpadra. Mindannyiukról megtudhattuk, miért jelentkeztek a versenyre (többször elhangzott a jó és inspiráló közösség, illetve a nyári verstábori hangulat megtapasztalásának, ismételt átélésének vágya), mi érdekli őket. Sokan választottak korukhoz képest nehéz, komoly mondanivalójú költeményt, ám a felkészítő tanárok és a színész mentorok (akik közül aki tudott, eljött a döntőre) útmutatásának köszönhetően mégis hitelesen tudták tolmácsolni a nagy költők gondolatait.

A zsűri is sokat dicsért, és ha egy-egy kritikai észrevételt tett, az is nagyon a helyén való volt, egyet lehetett érteni vele.

A díszterem megtelt érdeklődőkkel
Fotós: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A technikai malőröket leszámítva (a kisfilmek bejátszása és a helyi élő közvetítés meg-megakadt) összességében igen színvonalas verseny szem-és fültanúja lehetett a közönség.

A zsűrinek nem volt könnyű dolga, ám végül, némi szünet után meghozták ítéletüket.

Harmadik helyezett lett Szűcs Panna Villő és Jónás Olivér. Második helyezésből szintén kettőt osztottak ki Varga Eszternek és Ferenczy-Nagy Boglárkának, míg a 2018-as Versünnep-győztes Baráth Eszter Adrienn lett.

A zsűriben balról Tornyai Gábor, Závodszky Noémi, Kubik Anna, Bobory Zoltán, Vakler Lajos
Fotós: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A Széphő Zrt. különdíját Tóth András Bence kapta a versválasztásért és a fejlődésért, a Fehérvár Médiacentrum különdíját Hagymásy András ügyvezető Mátics Annának adta át a sokszínű művészeti érdeklődéséért.

Fotós: Simon Erika / ÖKK

A tizenkét döntős: Jenei Márton, Bakó Fanni, Nyári Ádám, Jónás Olivér, Ferenczy-Nagy Boglárka, Mátics Anna, Kerényi Réka, Baráth Eszter Adrienn, Somos Máté, Szűcs Panna Villő, Tóth András Bence, Varga Eszter.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában